(74)
Az ofőség izgatott és kollégám
ott nevelte, kiugró magasán,
főnök, az iskolát. Gergely András,
így hívták. Nem féltem tőle, ám
egyszer csak rábeszélt egy osztályra is…
37 ember! Az iskola is
nyüzsisebb lesz! Mondták, az ünnepelt
szakközép nagy fiakat nevelt,
és kevésnek éreztem magam,
bújtam volna, de nem tudtam, hogyan.
S amellett vonzott az ofői rang,
egy-egy szó is, hogy napló és törzslap,
órarend, sok szülő… Hallottam a
felvételikről, s hogy általános, valaha,
s Gergely … valami nagy dolgot csinált:
aktivizálta a független tanárt!
Hű! Ez az osztály csodákat igért!
Féltem és izgultam a kilencedikért.
(75)
Tervekkel rakodva, félve s boldogan
vitt, újdonsült ofőt, első utam
a Neumann folyosóján. Mindenütt
új osztályt láttam, naplót, igazolást,
s hogy jön Gergely és megint beszélni fog
és ak-ti-vi-zál. Azt hittem csupa
tudós vesz körül … Évnyitó nagy gondja
pöfögött fel s alá, fejem teli,
gördülő ünnepély s diákjaim,
kik ámulva nézték, rohanások között,
többször is átléptem a küszöböt:
íróasztalomon névsort láttam és
rajta 9.A, enyém az egész,
írott betűkkel… megnéztem megint:
Új osztály? Az! Istenem! Eszerint,
gyúltam ki, itt az osztályban, akik figyelik, mit mondok nekik.
(77)
Egy napon, tán angol órán
lehettünk. Elém állt a társaság,
megpróbált megfőzni. Kedvemért oda
sereglett sok nagy ábra, és –mi van? –
az egész bagázs, hogy nyugodt legyek.
Ők grafittiben. Kezem reszketett,
s letették elém a nagy füzetet
melyben rajz volt, de nagy tömeg.
Kéne festeni a falra, minima!
Én féltem tőle, hogy Gergely beszél. Majd kapok
fejemre, igazán, mi volt, mi hogy
lesz majd … mit jelent, egyetlen egyszer.
Mentem is rapportra… nem mertem szólni.
De végül is elfogadták a bagázst,
a rajzról is meggyőztem Gergely Andrást.