Erőtlen nézlek, mint a fényt.
Szemem se fáj, csak a lét;
hogy lenni kell, hogy adni kell,
de mit adj, ha üres a kebel?
– holdtalan éjeken elképzelem
szemed, mint csillag ég nekem;
Nézem a szemed, nagyon csábít,
Amott fent, égre világít
Olyan erős a vágy, hogy égj nekem,
adj fényt, erőt ne legyek erőtlen.
Energiák cikáznak belőled felém,
s én itt állok, sötét magány küszöbén
7 hozzászólás
Igazán remek vers.
Kicsit olyan, mintha egy reménytelen szerelemről írnál.
Tetszett.
Üdv: József
Szia!
Azok a feléd cikázó energiák már bizonyára feltöltöttek ,azért ilyen szép a versed.Gratulálok!
Szeretettel üdv:hova
kedves hova kösz a hozzászólást, igen van ebben valami, legalábbis reménykedem
Kedves szhemi nem szeretek reménytelen dolgokban lenni, de, ha így látod, tán mégis voltam, vagy vagyok benne…még nem tisztult le a kép,,,egyébként köszi.
Gyönyörű versed megríkatott….. tudod?
A versed elnyerte tetszésemet!
Üdvözlettel:Sel
Kedves Miki!
Azon gondolkoztam, hogy ez a vers vajon miért olyan jó…
Aztán arra jutottam, hogy minden miatt. A tartalma, a képek, a dallama. Nagyon, nagyon tetszett, jól esett olvasni.
Gratulálok!
Gyömbér