Érti-e szíved a lombhozó tavasz,
amikor álmodik csendjén a remény
szelíd hangja, s mint valami tünemény
száll messze tova a télvégi panasz!?
Érti-e időd a rejlő végtelen,
mikor dalol odakint a hűvös szél,
s a partokon szaladva neked zenél
szökkenve, s szívedbe zárod könnyeden
mint kisgyermek, ki gyengéden szeret,
ha őt is szereti törődve a szó!?
Miként a tavaszt, neked is értened
kell, mikor remél szíved egybehangzó
vágyakon, akinek el kell rejtened
bensődbe azt, ahol megterem a jó!
3 hozzászólás
Kedves Zoltán Pál!
Érdekes ez a szonett és nagyon egyszerű! Engem ez egy kicsit álmosít, de ez nem azt jelenti, mintha unnám!
Ági
Kedevs Zoltán!
"Érti-e szíved a lombhozó tavasz,
amikor álmodik csendjén a remény
szelíd hangja, s mint valami tünemény
száll messze tova a télvégi panasz!?"
…szinte lehetetlen Nálad nem idézni!
A sorok tele szinte kicsorduló érzésekkel
legtöbbször reménybe csomagoltan!
Nagyon belülröl jönnek a gondolatok
megßert,óhajoktól gazdag sorok!
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Érdekes és jó!
Szeretettel olvastam: Zsuzsa