Az érzelmeinknek nincs kontúrja,
egymásba tűnő színfoltok csupán,
rezgésük éget ha lemerülsz vagy
átrezgik élted, s merülés után,
nem vagy ugyanaz és sose leszel,
keresnéd magad minden percben bár,
nincs meg az arcod, hát maszkot viselsz
és nincs többé végtelen délután…
Ó felnövekedni persze könnyű,
élvezni a tavaszt, a rügyezést,
de utána, az ősz terhe szörnyű,
nehéz muszájból e kiegyezés…
Nehéz elfogadni, tündérmeséd
nem nő tovább a végtelenbe már,
máshol keresed hát az enyhülést,
ahol nincs belátható, zord határ…
4 hozzászólás
Jó címet választottál.
Nehéz írni az érzelmekről, sokféle megközelítése lehet.Mint kísérő jelenségek végig kísérik életünket.
Versed jó kis elmélkedés.
Ágnes
Tüneményes kontraszt, elismerésem, igazi költői megoldás,. sok szeretettel olvastam.
Köszönöm szépen kedves Miki!
Üdv András
Tüneményes kontraszt, elismerésem, igazi költői megoldás,. sok szeretettel olvastam.