Eszement messzeségekbe repít
Olyan gyorsan távolodsz, az aurád kitágul
Az egész Kicsi lényed hirtelen tovaszáll
Épp hiszed: már meg sem áll
De nagyon jó repülni, a gondolatok szárnyára felülni
Kémlelni, mit fentről láthatsz, bár épp a felhők vigyáznak
Sűrű az érzések tomboló vihara, szíved közepe, csak magma
És akkor is vágyod, mert szereted és kívánod-e földi világot
Itt van minden kincsed, szavaid..melyek évek óta suhannak
Tudod jól, hogy nem is hazudnak, csak picit
Mint mikor diákkorodban kihagytad a "tesit"
Élmények , amik kopott bársonpárnán ülnek
Nézik a vásznat, amin épp peregnek a filmek
Nem biztos, hogy megérintenek: épp minket
A "jó, hogy élek", és az "empátia tudat"
Otthont teremt, mert kell az a kis öntudat
Befészkeled Magad, és épp elér a boldogság
A "hit", -mint tanár, a megoldás, bár nehéz a lazítás
De végül is itt van az a tudat: Léted csak Neked mutathat utat
4 hozzászólás
Sokfelé csaponganak a gondolataid. Úgyérzem sok kérdés feszít, sok problémára akarsz választ…a jövő mondja meg, hogy mi fontos a jelenben és mi nem.
Jó ezeket a kérdéseket olykor kiírni magunkból.
Tetszik a versed.
Üdv.: András
Köszönöm Kedves András a véleményed, így igaz…
Sok sok minden gyúrja az agyi szinapszisaimat, köszönöm, hogy olvastál!
Sok üdvözlettel: d.p.
Kedves dinipapa
Csupa kérdés, és érzelem kavalkád.Titkok, és valóság!Érdekes csapongás a múlt, és a jelen között.
Tetszett nagyon!
Szeretettel:Kriszti
Köszönöm Kedves Krisztina!
Megtiszteltél, hogy olvastál!(én is foglak..)
Szeretettel: d.p.