És hogy megváltozott minden…
Sátáni kacaj gurgulázik nem messze,
az életem csomóját senki ne keresse.
Hol bolyongok, hova visz az én vérem,
az emlékek könyve ül egy odvas széken.
Kérdések, vádak és érzések hullanak,
kérsz, könyörögsz még nekem: óvjalak!
Machbeth-éj táncol át ezen kis szobán,
futnak a gondolatok, mint régen Zalán.
Erőszakos lett a testem, vágyódik, kegyetlen,
arcokban botladozok, s egyikben elestem.
Te nézel rám, Te vagy, ki most elgáncsolt,
az éveket kéred számon, s szívem bukdácsol.
Mohácsi rengés rázza meg zúgva lelkemet,
elbújik az éj a kormos égen, most esteled.
Szeress, ha kérem,
beszélj, ha mondom,
örülj, ha védlek,
őrizz, ha álmom elnyom!
Kutyaugatás hallik ködös utca végéről,
kilép egy zajos idegen a Hold fényéből.
Morajlik a hangja, keze remeg, csapkod,
torkom kiáltana, de néma, fejem kapkod.
Keresem a sötét alagutat, hol van a Titok,
keresgélek, majd a Hit szobájába nyitok.
Meglátom az Igazat, a Fényt a napban,
betakarnak az érzések, mint meleg paplan.
Most csak ülök szobám kis zugában fáradtan,
elnyomnak az álmok, repülök tova váratlan.
Segitsetek!
Folyó suhog halál zenét most hidegen,
ismét előbújik az ismerős idegen.
Kezét nyújtja, honnan is, kit ismerek,
agyam kattog, testem fázik, didereg.
Ő volna hát, ő, kit elhagytam régen,
kit éjjel ismertem meg, mint csillagokat az égen?
Miért vagy itt, talán most gyónjam titkaimat?
áll Hamlet a kérdéssel: nyissam ki szirmaimat?
Keresem egy igaz prédikátor fényes szavát,
lehajolok egy virágszálért, lecsúszik rólam a kabát.
Csupaszon maradtam, talán nem is bánom,
lefekszem a sóhajtó földre, míg jő az álom.
Komoran lépegetek hosszú út rideg porában,
vágyódom haza, a melegen éneklő szobába.
Ott ülök asztalomnál, nézem a papírokat,
vergödő tollakkal kelek, hallom fájó sóhajukat.
Aztán nézni foglak Téged, ki itt megjelentél,
Téged, ki szeretett engem, mégis eltemettél.
Te vagy, ki után vágyódom, s érted szenvedek,
szeretet nélkül én soha, soha nem élhetek.
Esik az eső…
Fázom, vakít a meleg…..
Most már megyek,
És csak… ég veled!
2 hozzászólás
Több helyen is alkalmazol határozott ill. határozatlan névelőt. Kicsii soknak tűnik nekem.
Pl. Hol bolyongok, hova visz az én vérem,
az emlékek könyve ül egy odvas széken.
Mi lenne, ha így nézne ki?
Hol bolyongok, hova visz vérem,
emlékek könyve ül odvas széken.
Ez csak kukackodás akart lenni.
A képeid szépek. A végén a rövid soros versszak frappáns.
Bizony, bizony, megvátozik minden. Készer is átolvastam hosszú versedet. Nagyon érdekesen, szépen, szemléletesen fogalmazol. A versed úgy, ahogyan van, akkor is, ha nem szabályos verssorokban írtad, akkor is nagyon tetszk nekem.
Azért hagy jegyezzem meg, hogy egy ikes hibás ikes-ige becsúszott: "botladozok". Ilyesmi mindenkivel előfordul, csak azért jegyeztem meg, hogy ha úgy gondolod, kijavíthatod.
Viszont nagyon tetszik a többi mellett a következő mondatod: "Meglátom az Igazat, a Fényt a napban, betakarnak az érzések, mint meleg paplan."
Végül a vers befjezése is, nem mindennapi, hanem remek!
Üdvözöllek: Kata