Szinte egész nap csak
Tompán klattyogok és
Merev, könnyes szemekkel
Megpróbálok
„ALKOTNI”… a fekete,
Bőrborítású szék már
Majdnem összenőtt
Velem, s így
Önkéntesen rokkanttá
Kényszerítve taszítom el magam a
Hűvös ablaktól… olajozatlan,
Be-beszorulós, törékeny kerekeken, és velük
Új barázdákat karcolok a
Frissen szentelt parkettába. Közben
Azon gondolkozok, hogy
Megtanuljam-e a
Telefonszámát… igazából
Lehet, hogy félek. Bár már
Itt van a kilincs a
Markomba szorítva, mégse
Merek kimenni kabát nélkül
… hogy hóembert építsek;
De tudom, hogy úgyis ki fognak
Lökni az ajtón, s
Míg nyelem a havat, még
Tíz kilót felröhögnek magukra…
Úgy érzem, a közeljövőben
Sokszor vissza fogok térni ide,
S ki tudja, talán majd egyszer
Az leszek, ami lennem kellene, hogy
Meggyújtsam a lámpát az
Előszobában.
2 hozzászólás
Nagyon tetszik. Nem biztos, hogy egészen értem, de találtam benne valamit. Valamit, ami igazán megfogott.
Gratulálok!
üdv, banyamacs
Tetszik. Én sem tudnám okosan megfogalmazni, hogy miért, de tetszik. Már így vagyunk a művészettel…
Üdv.: Á.E.