Éjjel, kitartó közönnyel hullt az eső.
Házak fala,
mint ázott papír – foltos.
Furcsa kábulat
borul a városra,
erős vákuum szívja
magába a nyüzsgést.
Kiömlő tinta
a lassuló idő.
Fák fázósan rázzák le az eső vizét,
borzongva reszketnek
apró levelek.
Dohog minden ág
baljós hangulatban.
Aszfalt szürke fénye villan
lábam alatt,
görbül a hátam,
s körülöttem a tér.
Az ég opál-tömör árnyéka lehangol.
Tócsák fodros
habokká apadnak.
Halkan suttogó szél hátán,
apró cseppek
utaznak.
Az eső ázott fejemre paskol.
4 hozzászólás
Szép. Tetszetősek a képek, simogató a hangulata. Talán még párszor el kell olvasnom, mert a tagolás furcsa volt egy kicsit, ahol tőmondat volt, ott vártam a folytatást, ahol pedig összetett, ott pedig hosszúnak éreztem. De ez csak így elsőre, meg ez az olvasótól függ mindig. 🙂
Köszönöm Csaba! Nem tudom, miért így tagoltam, ezen nem gondolkodtam még. 🙂
Nagyon tetszett! Érzékletesek a mondataid! Gondolataid!
..én nem olvasok tudományos irodalmisággal, csak átadom magam a gondolatoknak!
Üdv.: Rudy
Szerintem nincs is olyan. ( tudományos irodalmiság) csak okoskodó irodalmiságról tudok. Köszönöm, hogy itt jártál. 🙂