Alszik a föld és alszik a város, a Hold a sötétben
égi vigyázónk, őrtálló, bronzkatonánk.
Őrbódéja habos felhő, a kutyája a Merkur,
fegyvere töltött fény, hullani kész meteor.
Alszik a gyár és alszik a táj és alszik az ember,
csak te meg én vacogunk, járva Canossánkat,
rójuk a macskakövet, s menetelnek a percek, az órák:
tak-tak-tak-tiki-tak, tak-tak-tak-tiki-tak.
3 hozzászólás
Olyan, mint ha a végtelenbe futna az az út…
Szeretettel olvastam. Tünde
Kedves Tünde!
Köszönöm, hogy erre is szenteltél időt!
Szeretettel:
István
Érdekes és szép pillanatot örökítettél meg versedben.
Jó volt olvasni.
Kata