Esti tűnődés

A vágyak már elhevertek.
Tóban úszik a tükörkép,
néhány gally tűnik levertnek,
az árnyék is csönd- füvön lép.

Szél a fákat nem tekeri.
A kék hegy ormát elérve
felhőszoknyáját leveti
a Nap bíborszín szemérme.

Már a madár sem rebben.
Mintha az elmúlás fájna,
lágy ködként megfejthetetlen
füstjelek csúsznak a tájba.

A fény a csillagokban jár.
Álmodni a Hold hív haza,
s mint meleg fészkén a madár,
reményt vackol az éjszaka.