mint hajnalba a harmatcsepp,
mely fűszál hegyén ring,
rám fonódtál, mint testedre
a szélillatú vászoning.
Sose hagyj el, mint végtelen
fénylő téli éjszakák a hó fagyát,
melengess, mint nyári nap
– a mosolyos arcú jóbarát.
Álmodj velem, mert együtt szebb
az álom is, és színesebb.
Ringass engem,
karolj át szorosan
– érezzem:
már nem vagyok egymagam!
2 hozzászólás
Az első vsz. tetszik. Az utolsó is, de a középsőben, a „Sose hagyj el, mint végtelen
fénylő téli éjszakák a hó fagyát,” hasonlatod nem elég pontos, nem elég markáns.
Tudsz Te ennél jobbakat.
Köszönlek, kedves Antonius!
Igazad lehet – de most nem "jött" jobb 🙂