Rezdül a lomb, árnyék vetül, izgalom az, ami fűt belül
próbálok én is Veled lenni, élményedben részt venni
de csak takar a lomb, hűvös sziklák foglya vagyok
merre indulhatok?
Éjszakai csendbúra körbeölelt, semmi sem mozdul
csapdába csalt elhullott vad, utólsó üvöltése vág sikolyt az erdő csendjébe…
dermedve várom, a kínt..mely nem jön el…pici úton nyálka folyt.
Felébredek..a sátor már tatjába hullt, kint zizeg a zúzmara,
fülelek, és próbálom az emlékeim visszahívni
mivégre hittem, hogy az álom a párom, e-vad világon?
és csak pillantok oldalra..hát ez meg mi a csoda??
És akkor a számba mászott az "éticsiga"…
6 hozzászólás
Nagyon érdekes verset írtál 🙂 Tetszik!
Üdv.: barackvirág
Jó ez a vers. Tetszenek a gondolatok, a képek benne.
Azt gondolom azonban, hogy egész kis átdolgozással lehetne ez esetben (is) a szabadversből valamilyen kötöttebb formát alakítani, ami előnyére válna…
Általában bejön nekem ez a "dinipapás" versforma, de több versednél szinte csak tördelés kérdése lenne, hogy valamely klasszikus formába illeszkedjen, mert hogy jól írsz.
Barátsággal: András
Szia!
Most is, mint mindig, tetszik a versed, sajátos a hangulata, a képeid nagyon jók.
Szeretettel: Rozália
Kicsit horrorisztikus nekem, de tele van szép képekkel is. Fantáziád újra szárnyra kapott, elég volt hozzá egy "éticsiga".
…pszichológia tesztnek sem volt utolsó. 🙂
Nagyon tetszik! 🙂
Jaj dinipapa!
Az azért jobb főve, de legalább blansírozva!:)
Kedves Dini!
Az elején nem gondoltam, hogy ilyen vége lesz, olyan mély érzelmeket festettél le képekben, hogy hirtelen meglepődtem a végén… érezhető a humor mellett az irónia…s így a vége is bejött…
Nagyon tetszett! Gratulálok szeretettel!:)
sw:)