Végtelenül magányosak vagyunk,
mindennek kiszolgáltatva.
Semmit nem ér az ember,
cserben hagyják a védőszentek.
Megfagyhatsz az utcán,
megfulladhatsz a saját ürülékedben;
senkit nem hat meg, senkit nem érdekel.
Dolgozhatsz szívvel, serényen,
még aznap kirúghatnak.
Semmit nem ér a méltóság,
halott szó a tisztesség.
Nincs jog, mely megvéd,
nincs barát, vagy testvér,
ha nem volna anyád, éhen döglenél.
Nincs szerelem, csak érdek,
a vágy szinonimája a kényelem.
Ha nem tudod kielégíteni a nőt,
mehetsz a büdös fenébe.
Megrohadhatsz a sikátor mélyén,
ő mindent elfelejt,
s ha szembemész vele, megtagad.
Fiad agyonlőhetik,
lányod megerőszakolják,
feleséged megfojtják a házban,
s végül te leszel a bűnös.
Felnézel az égre,
de választ nem kaphatsz:
ezt érdemli az ősbűnért az ember.
Segíthetsz te a gyengén,
gyámolíthatod az elesettet,
de ha veled történik mindez,
átnéznek feletted,
s egy fillért sem kapsz, hogy élhess.
Vádolhatsz, hogy pesszimista vagyok,
én csak a fájó igazságot szólom.
10 hozzászólás
Remélem, hogy segített, hogy kiírtad magadból. Így van ez nagyon sokszor. Az ember csak magára számíthat, kapaszkodót találni nagyon nehéz. Ilyenkor jön(ne) jól, ha a kapszkodót nem egy másik emberben találná meg az ember, hanem mondjuk a fényben, egy szép képben, vagy egy dalban, bármiben, ami segít túllendülni ezen a ponton. Aztán, valahogy a rossz dolgok vonzzák egymást, valahogy, ha pesszimista vagyok, pesszimista emberekkel és pesszimista gondolatokkal találkozom, nap, mint nap.
De sokszor elég egy mosoly, és máris szebb a világ! Mosolyogj a világra, s az visszamosolyog rád!
Egyébként szerintem nagyon jó vers lett, teljesen átjött a fájdalom, legalábbis nekem.
Üdv.:
Daniella
Hát jerry, érzem kezdesz ráébredni arra, hogy alapjában véve egyedül vagyunk. Magunk magunknak. Én már azon is csodálkozom, hogy egykor azt hittem nem így van.
Nem pesszimista vagy, hanem valahol realista, ami nem olyan nagy baj, ha úgy vesszük, hogy felébredtünk egy álomvilágból.
Kedves Tamás, ez nagyon szívből jött… de tudtad Te ezt eddig is, csak most nagyon fejbe vágott valami…
Ha meg nem, akkor jó napot a Való Világban… Ez az igazi…!
De azért talán van egy-kettő, ha nem is több , aki talán mégis…talán…
Kedves Tamás!
Nem vagy pesszimista, csak realista.Kegyetlen, fájó igazság amit írtál.(Sajnos)
Gratulálok!Nagyon hatásos!
Ági
Alapos kórkép, de azért szerencsére a ritka kivételek erősítik ezt a szabályt. 🙂 Formailag valóban szebadvers, ezzel nincs is semmi gond!!! Egy apróság talán: az indulatot, ezt a kórképet talán a nem ennyire direkt képekkel is ki lehetne fejezni… bár átgondolva… jól van ez így!!! 😀 (Érdem, hogy erről a szennyről trágár kifejezés nélkül is ilyen áttetsző képet tudtál alkotni!!)
Kedves Tamás!
Úgy, ahogyan alaposan körülírtad, bizony sokszor érezzük, hogy egyedül vagyunk, mindenki elhagyott, akiben megbíztunk, és senki sem bánja, bármilyen bajban vagyunk. S sokáig tehetsz, amit akarsz, semmi, de semmi nem változik… Még ha az égbe kiáltunk, akkor sem…
Aztán – hidd el, egyszer csak ránk mosolyog a nap, elmúlnak a rossz érzéseink, és szép lesz a világ körülöttünk, meglátjuk a nyíló virágokat, élvezzük a tavasz illatát – reménykedjünk, hogy hamarosan, s azt kívánom, hogy rád is süssön hamar az áldott napsugár és szép napokra virradjál, hogy legyen mindenben örömöd. Higgyél benne, meglásd, eljön az az idő is, amikor majd mosolyogsz a mostani kellemetlen napjaidon. Adja a jó Isten, hogy úgy legyen, azt kívánom.
Szeretettel: Kata
Jerry!
Azt írtad le, amit nagyon sok ember érez mostanában,
csak nem tudja szavakba önteni.
Átérzem versednek minden sorát. Igazi, mély érzések!!!
Gratulálok szívből őszinte, nagyszerű művedhez.
Örömmel jártam Nálad.
Szia Tamás!
Amit írni tudok, az, hogy sajnálatos, hogy ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kell, hogy foglalkoztassanak bennünket. Sok esetben az elkeseredés nem ismer határokat. Milyen jó lenne az ellenkezőjét átélni, megélni. Nem is lenne nagy a vágy, csak egy kicsi.
Szeretettel:Marietta
köszönöm szépen mindnyájatok érdeklődést és kritikáját.
Jobb kiírni ezeket a dolgokat, utána könnyebb a pozitívumokra figyelni.
Én úgy vélem, hogy aki"Való Világot" szeretne nézni, az menjen végig egy budapesti vagy más városi utcán, tekintsen meg néhány aluljárót, és figyelje meg, hány nyomorult ember(gyerek) él közöttünk, hajlék nélkül, megromlott egészségi állapotban, sokszor végtagok nélkül!
Nem beszélve a további ezrekről, akik fűtetlen lakásokban laknak, gyakran élelem nélkül szenvednek.
Az ember tényleg kiszolgáltatott, és kizárólag önmagára számíthat!
Mindig van egy kisebb közösség, akik önzetlen szándékkal segíteni akarnak, de annyira erős a negatív szemlélet, hogy a sok pesszimista ember teljesen elnyomja a tenni akarást.
Nekem nincs jogom panaszkodni, mert egészséges vagyok, van mit ennem, van tető a fejem fölött, de számos embertársunknak ezek az alapvető dolgok sem adatnak meg.
Ezt a szomorú igazságot iszonyatosan nehéz elviselni.
Természetesen az élet napos oldalát is észre kell venni, minden apróságot észre kell venni!
Nélkülözhetetlen az erős hit, hogy életben maradjunk.
Én is ezt igyekszem megfogalmazni, bár sok a borongós írásom, az éltet, hogy még számtalan ötletem van, és ezeket készen kell befejeznem!
Üdv.:Tamás