Sírodon virágot ringat a szélcsend.
Árnyak útján felszisszenek, félek.
Tűnődik szótlanul a gesztenyefasor,
olyan mély a csend, szinte fojtogat.
Helyettem virraszt gyertyafényben
a múlt keserű terhe, a kóborló sugár
sárga szirma vak-süket éjbe belesző.
Itt kuporgok én, gyöngyöző harmat,
a sírodon sóhaj, és vandál szellemek,
akik a fény gyémántjait belemártják
mélyen, érted fájó gyászoló szívembe.
Felásta arcom csontig az emlékezet.
Falfehéren emlékezem
By oroszlán
13 hozzászólás
Drága Ica!
Szívbemarkoló. Megértem a bánatod, gyászod.
Ilyenkor még sokszorozódik a fájdalom.
Ölellek szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Sajnos már tizennyolc éve elmúlt, de a fájdalom soha.
Szeretettel
Ica
Kedves Ica! Fáj ez a vers, fájnak a szavak! Nagyon mélyről törtek fel! "Felásta arcom csontig az emlékezet". Szeretettel, beleérzéssel olvastam! -én
Kedves Laci!
Nehéz lenne beszélni róla, de versben könnyebb (nem a fájdalom)
Köszönöm soraidat szeretettel
Ica
Kedves oroszlan!
Remek sorok!
Fájóak!
Felásta arcom csontig az emlékezet."
A legjobbakat!
Szeretettel:sailor
SAZÉP NAPOT!
Kedves Sailor!
Köszönöm jól vagyok, csak ne fájna ennyire.
Szeretettel üdvözöllek
Ica
Kedves Ica!
Nagyon szép, fájdalmas vers. Azt hiszem, nagyon sokunk érzéseit kifejezted vele.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Tudom, hogy nem egyedi eset, csak az nem vigasztal, nincs örök élet…
szeretettel
Ica
Igen!
Nehéz kiírni magunkból a fájdalmat, Neked sokszor sikerült!
DE! Tudom, az sem hoz megkönnyebbülést!
Szeretettel: túlparti
Köszönöm soraidat kedves túlparti
szeretettel
Ica
Jajj, Ica! Ölellek!
Köszönöm kedves Edit.
szeretettel
Ica
Fájdalommal teli, gyönyörű versed
szívvel olvastam.
Kellemes napokat kívánok:
Zsuzsa