Hideg falak közt
Mélabús láng
Erőlködik. Lángja már csak
Unalmában fel-fellobban
Olykor-olykor.
Fáradt pislákolások
Időtlenségében
A lelkében égett múltat
Bolygatja.
Isteni szikra,
Erő,
Élet.
Mikor az emberek beszéltek vele,
Éltették, bíztatták
És Ő selymes lángjaival
Takarta be őket kedvesen.
Most nagyokat lélegez
És képek intenek vissza egy pillanatra.
Homályosak.
Nem is érti őket.
Egy alak. Aztán még egy.
De el is tűntek. Mint a múlt.
Szegény.
Mindjárt kimúlik.
És akkor ezt a szenvedést is visszasírja.
2 hozzászólás
Kedves András!
Nekem örömet szereztek soraid, szép ez az írás, érdekes, tartalmas!
Gratulálok: C.
Kedves Cyankalla!
Örülök, hogy tetszett és remélem, hogy másoknak is ekkora örömet fog okozni a versem. 🙂
Üdvözlettel: bandrás