Vágta.
Keresztül
a fekete éjszaka
groteszk álmokból
öntött acélrácsain.
Szavak és tettek
körvonalai
egy őrült pergamen
aranysárga síkján.
Keresztüllőtt sólymok
penészedő, zöld
csontvázai
akaratok acélos,
sziluett nélküli
műtőasztalain.
Kapuk. Tárulás, zárás,
végvesztett cselekmények
magába visszatérő spirálja.
Vágta.
Keresztül
a fekete éjszaka
groteszk álmokból
öntött acélrácsain.
1 hozzászólás
Elérkeztem ide a trilógia harmadik részéhez, ha szabad ezt mondanom. Számomra az első mondta a legtöbbet, ott úgy éreztem a pózoló emberek ostobaságával nem értesz egyet, akik csak bámulnak bele a világba és úgy élvezik azt, hogy közben nem veszik észre,hogy tönkreteszik. A másodikban valami enyhülést éreztem (de lehet hogy rosszul), itt pedig azt, hogy a "végvesztett cselekmények magába visszatérő spirálja" miatt újra kezdődik az egész. AZt hiszem alapvetően a soraidat csak Te érted, épp ezért nem is akarok belemagyarázni semmit, csak azt írtam,amit én láttam bennük.
A képek végig zseniálisak, helyenként meghűlt az ereimben a vér. Azt hiszem körbenézek a többi írásod közt is:-)
H.