Fekete-fehér

Fekete-fehér fénynél
kezembe akad egy
régi fénykép,
ketten állunk a
Tisza vizénél,
Neked még fekete
hajad fújja a szél,
nekem még fehér
homokvár mi
kincset ér, s
mosolyogva állunk,
gondtalanul várjuk,
a versenyfutást,
hogy ki éri el előbb
fekete oszloptól
a folyó fehér hullámát.
Egyikünk sem
gondolta akkor, hogy
évek múltán a világ
két peremén kémleljük majd
fekete éj boltozatán a
csillagok fehér hálóját
keresve benne
egymás arcát, s
hogy míg itt olykor
fekete falak mögé
bújik a remény, ott
fehér álmokat sző
a hazatérés,
s, ha mondták volna,
se hittük volna,
hogy hiába áll közénk
a világ széles tengelye,
szívünk akkor is egyszerre
dobog majd:
feketén-fehéren.