Fekete-fehér képek alá

Néhány fénykép a múltból
szépítve rólunk úgy szól,
mesél, mintha ma lenne.
Miért is ne lehetne?

Dicsekvés? Nem, csak élet,
mutatni mi mivé lett,
s megfontolt célok, tervek
magasra hogy vezetnek.

Olyan jó elmerülni,
idő vizében ázni,
melyben élmény-hullámok
mindegyike egy várfok:

hódítók, hódítások,
kacajok, lódítások,
aztán eggyé vált arcok
közé bújt gyermekálmok.

E képek bennünk élnek,
lehetnek ifjak, vének.
E képeket jövőnek
mutatni újak visznek.

Lehet-e másképp élni,
mint egymásnak dalolni
kényszerítő alkukról,
élhető vallomásról ?

Lehet-e másképp élni,
mint már sohasem félni,
ismerve, ismertetve,
ma hogy érsz föl a hegyre ?

Fekete-fehér képek,
tagadni merő vétek,
markunkban hozott gyöngyünk
őrizünk, nem felejtünk,

akkor sem, ha agyunkból
a jelen jót kisajtol,
s utódok kártyavára
omlik rá a világra !