Kedélyes sírással indult a reggel,
Bágyadt karommal sulykoltam a párnám,
S nem éreztem azt, hogy a próbát kiállnám,
Mikor apám az ágyából nyüszítve felkel.
Már nem kell a példakép, s emlékek hőse,
S szükségét nem látom semmiképpen annak,
Hogy szerettei a kezére csókot adnak,
Mert nálam nem volt jobb gyermek ő se.
Langyos alkohollal indul az este,
Anyám szemén a kínos gyötrelem látszik,
A szégyentelen úr csak játssza, hogy alszik,
Egy órával előbb is rángó arcomat leste.
A vacsora idején a sarokból bámulok,
Illemből némán takarom el szemem,
Rohanó képekkel álmodom, és érzem,
Hogy korábban, mint ő, meg nem halok.
5 hozzászólás
A pater familias szobra ledől.
A lírai “én” aki megjelenik a versben, szorong. Nem találja azt a családi idilikus állapotot, ami egy ideáltipikus családban alapelem. Szerintem éppen, hogy nem dől meg az ősi család apa tekintély,ahogy Vaj mondja,( amely ha jól tudom az ókori Rómára megy vissza) Inkább arról lehet szó, hogy úgy érzi nincsen apai támasz, s ami van arra nincs szüksége. Ebben a szétmázolt, felforgatott, dezintegrált világban kell léteznie,s hát hova máshova is menekülhetne mint az álmok világába. Az írásod csúcssora az anya kinek szemén ott a gyötrelem. Megmutatja azt az anya-képet, aki éveken át harcolt egy jobb életért, s immár belefáradt.A “langyos alkohol” kép azt jelzi számomra, hogy ez minden este így megy,ciklikusan ismétlődik.. Fontos 21.szi problémát boncolgatsz. Bár nem az a vidám írás, meg kell mondjam tetszik.
Kedves Petrucci!
Fejet hajtok e vers előtt, s előtted… gyönyörű…
Jodie
Ez a vers konkrétan zseniális.
Miért nem olvastam előbb, nem tudom.
Mindenesetre főhajtásom, mert vitathatatlanul tehetséges vagy.
A képek, a rímek, a tartalom, mindezeknek az összhangja, szóval fogadd őszinte gratulációmat.
Szia kedves Andrea!
Köszönöm, hogy benéztél hozzám és csatlakoztál gondolataimhoz. És persze
kösz a pezsdítő véleményt!
Petrucci