Mily furcsa látni ha célunk tovalebben,
s tekergőn a sors mely sok ábrándot igér,
bár rohanunk űzve szélnél sebesebben,
új és újabb látomást elménkbe igéz.
Ki csillagot figyel, s nő lelkébe zuhan,
s e tengermély nyugtatja szép mesékkel már,
más vad, bősz tivornyán száguld – őrült futam,
s mire lelassul csendben már semmit se lát.
Bár mesék szólnak bennünk, sok tündéri lény
szép graffitijében vagyunk szereplők,
csak falfirka az élet, csak suhanó lég,
szappanbuborékon fényszín tekergők…
3 hozzászólás
Kedves András!
Szép versedben szomorúságot, netán csalódottságot látok.
…"csak falfirka az élet, csak suhanó lég,
szappanbuborékon fényszín tekergők…"
Gondolataidat nagyon jó befejezéssel zártad.
Szeretettel:
Kata
Kedves András!
Nagyon tetszik a vers, – "szappanbuborékon fényszín tekergők …" Látom amit írtál és bele látom a múltat, jelent és jövőt egyszerre. Jól lehet csak a most van? Vagy illúzió az egész életünk?
Elgondolkodtatott ez a "tekergő". Versedhez gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali
Köszönöm, hogy olvastátok!