Tárcám rongyos, fakó, bőrből való
Magamról nyúztam hogy szeress
Hát nem szégyen erről vallani?
Szétcincálták Idő úr hiénái
Az életért belőle fizetek
Talán maradt némi szereteted
Mely megóvott a világ telétől,
Eltüzeltük, -féltem a hidegtől-
Múltamból épültem fel én
Lelkem várának rejtekén
-Önmagam elől is mély rejtek-
Illatod száll, hallak, érezlek
Hol alkotó, szilárd téglák szunnyadnak
Zengik ahogy egykor szólítottalak
Súlyukat magamban cipelem
Anyagukat már csak sejthetem
Mestered voltam, fénylő alak
Mikor magamhoz szólítottalak
Vakmerő gyengeség voltam veled
Megteremtettem igaz életed
Te nekem áldoztad ártatlanságod,
Elárasztott kegyetlen tisztaságod
Mikor a hajdani eget félve kémlelem
Jövendő pillanatok születését sejtem
Termékeny múlt sikolyát, vajúdását hallom
Émelyít vérszag és villan hiénakarom
Látom imbolygó planétámról
Valami csillan a távolból
Akár az arany, olyan erős és tiszta
Szemem vetném rá: látásom megvakítja
Ütökösként hamvad bennem el
Lényem légköre emészti fel
Halott egykori perceim
Elhullott csillagaim
Égboltomon fénylenek
Számba veszek ősi, rejtett kincseket
Mikor a világ tükre továbbreped
Hibádért, egy rossz szavadért remegek
S kezedbe ejteném ólom-életem
De szemembe kacag Idő-fejedelem
Dörgő égbolt-hangja nyomán
Percek peregnek le tompán
Félelem füstje ömlik ajakán
Palástja a múlt, kezében remegek
Íriszén planéták, világok élednek
S felém hidegen süvíti:
„Nem lehet visszatérni!"
És lám: kapuk állnak előttem zárva
S lelkem öröktől e palotába
Sírással fojtanak, szaggatják lelkem
Mik akkor még el sem érhettek engem
Sok hajdani, tiszta szavad
Bőrömnek melegséget ad
Hát kimondom helyetted őket
Suttogom, mint teremtő igéket
De csak fájdalmat öklendenek
A csend porlepte köveire
Valaki belőlem örökre veled maradt
Összeforrtunk és benned szakadt
Hol számít, s mit jelent ez?
Halálszagú szellő lengedez
Hamis kép vagy
Halott perc vagy
Eltűnt keserű éden
S édes pokol vagy
Az idő-folyam mégis csillapodni kezd
Hatalma megtörik, hogy a békét érezd
s elkotródik a kegyetlen rém
A fáradtság takarót von körém
Álomképeket csókol fölém
Holdfény kezével arcom simogatja
Álmokat, jövőket újra felvillantva
Nem számít, ha rettegek
S holnap egyedül ébredek