Megfogadtam annyiszor, nem írok,
felesleges kitárni önmagam,
hisz tudom, hogy érdekelni nem fog
min álmodozgatok magányosan.
Mert kit érdekel szívem zenéje,
ha bánatában elrepedve ver,
bárha néha-néha ütve félre,
titokban egyre még szeretni mer.
Megfogadtam én a némaságot,
de hasztalan, ha így dobog belül,
mert kihallik az, ha végre vágyott
szerelmesem szobámba penderül.
Én olyankor újra elfelejtem,
mit is fogadtam épp a jóelőbb,
édesen remeg belé a lelkem,
megannyi költemény elébe tör.
Már nem is fogadkozom, hiába,
a múzsa csókja úgyis elsodor,
jobb kezemben itt a penna szára,
s a balban egy kupányi tiszta bor.