Fohász a Holdhoz

Adtál neki életet,
de nem adtál utat és szárnyat.
Ám ő mégis csak felnőtt,
de érte annyi bú és bánat.

Ment volna bár, de kihez,
nem volt, aki őt meghallgassa.
Fohászát érdeklődve,
csak a jó öreg Hold hallgatta.

Fájdalmas könnycseppjeit
lelkébe zárta, kőfal védte.
Mosolya egy álarc volt,
leszegett fejjel vajon élt-e?

De ő ment – ment töretlen,
hegyeken és völgyeken által,
becsülettel, őszintén,
reményt keresve, emelt állal.

Adtál neki életet,
de nem adtál utat és szárnyat.
Ám ő mégis csak felnőtt,
s felépített egy álomvárat.