Fohász Európához

Drága Európa,
Május elseje óta,
tervezhetünk hosszútávra,
mert beléptünk az unióba.
De, szükségünk van biztonságra,

hogy igény lesz a munkánkra,
tudásunkra, kultúránkra,
és bízhatunk a szabadságban.
Még ezer sem volt,

mikor bejöttünk.
A vad pusztákról,
ide beköltöztünk.
Nem irtottunk népet,

nem igáztunk le senkit.
Hogy beilleszkedjünk,
keresztények lettünk.
A szent koronát is,

Rómától kértük,
Pedig Bizánc e nélkül is,
adott volna nekünk.
Tőlünk, csak akkor kellett félni,
amikor még kalandoztunk mi.
Akkoriban vadak voltunk,
azóta már lenyugodtunk.
Megtaláltuk szép hazánkat,

nem indítottunk már portyákat.
Inkább védtük a határokat,
így Európa szabad maradt.
Megtámadott már bennünket

mindenféle fura szerzet.
Volt itt tatár, jött a török,
orosz, német rajtunk ütött.
Már Batu kán is azt mondta,
Párizs lesz az új otthona.
De, a Dunától visszahátrált,
így megkímélve Európát.
Harcoltunk a törökökkel,

országunk így vérzett el.
Néha győztünk vagy vesztettünk,
ám, mindvégig küzdöttünk.
Volt Hunyadink,

s, mindjárt kettő.
Az első,
a híres törökverő.
A harangok érte szólnak,

minden délben megkondulnak.
Dicsérik a nagy viadalt,
a Nándorfehérvári diadalt.
Két fia volt, Mátyás, László,

utóbbira, háromszor sújtott bakó.
Ezek után ő még felállt,
megmutatva hős formáját.
Ám ellenei leteperték,

az életét nem kímélték.
Öccsét Prágába vitték,
ott rabságba vetették.
Ám a kis rab cseperedett,

és a Duna jegén király lett.
Támadta őt török, osztrák,
de, seregével végig helytállt.
Ő már nem csupán harcolt,

reneszánsz műértő volt.
Építtetett, csínosított,
kívül – belül rendet tartott.
Végig égtek a forradalmak,
melyek Párizsban lángra kaptak.
Majd, sorra, mind elhamvadtak,
míg Pest – Budáig eljutottak.
Ám a parázs most lángra kapott,

itt, a Márciusi ifjakkal találkozott.
A szabadságból táplálkozott,
s, egy szebb jövő felé mutatott.
Itt a forradalom kiteljesedett,

nálunk szabadságharc lett.
Ám ellenünk össze fogott,
orosz, osztrák, s ránk támadott.
Ezután megtorlások következtek,

minden tábornokot kivégeztek.
A szökevényeket üldözték,
ha elfogták, várbörtönbe vetették.
Trianon másoknak csak egy név,

míg nekünk egy szörnyű emlék.
A győztesek itt mit műveltek?
Megaláztak több nemzetet.
Ezzel olyan gyűlöletet keltve,

amely egyenesen vezetet be,
a második nagy háborúba,
melyben, kivérzett Európa.
A nagy háború lezárása,

lett Európa megosztása.
Berlinben falat húztak,
így két blokkot alkottak.
Míg a nyugatiak gyarapodtak,

a keletiek rabok voltak.
Megpróbáltak kitörni,
a rabigából menekülni.
56-ban mi kerültünk sorra,

ám, akár – csak 48 – ban,
harcoltunk és kitörtünk,
de, segítség nélkül vesztettünk.
A keletnémet menekültek,

nyugatra, csak úgy kerülhettek,
hogy, mi magyarok kozkáztattunk,
és Ausztria felé, utat nyitottunk.
Ekkorra nagymedve meggyengült,

s, már a nyugat is felkészült,
a Berlini fal bontására,
az egyesült Európára.
Zsolnay eozinja,

lett a világkiállítás fődíjasa,
kézzel festett étkészletei,
az Angol királyi ház díszei.
Bécstől egészen Párizsig,

a tetőket fedik cserepei,
s, a palotákat díszítik,
kandallói és csempéi.
És Irinyi gyufája?

Máig mindenki használja.
Most nem gyullad fel a nadrágja,
mert biztonságos a lángja.
Ami egykor volt,

Stewenson gőzmozdonya,
később az lett,
Kandó villany vonata.
Semmelweis is magyar volt,

aki a tisztaságért harcolt.
Az egyetemen azért lázadt,
megszüntesse a gyermekágyi lázat.
Mert addig a kollegái,

neki álltak operálni,
épp miután boncoltak,
s, még kezet sem mostak.
Nem harcolt hiába,

bevonult a köztudatba.
Így lett ő a kézmosás úttörője,
s, az „édesanyák megmentője”.
Voltak koszorús költőink.

Balassi, Petőfi, Radnóti.
Egyik sem tudott, ágyban,
párnák közt meghalni.
Szinte nincs a sportnak olyan ága,

hol nem állt magyar a dobogóra.
Legyen úszás, vívás, atlétika,
sakk, a jégtánc vagy öttusa.
Minket mindig elnyomtak,

rajtunk folyton uralkodtak.
Sokszor külső ellenségek,
máskor belső ellentétek.
Szeretnénk már hazatérni,
békében, nyugodtan élni.
Ne kelljen folyton harcolnunk,
inkább, bátran alkotni tudjunk.