Agyszirtjeimből kiolvad a gépzsír.
Szikrát szór héjas üvegszemem.
Lehet, hogy az áldozat nem sír,
De az emlékeket eltemetem.
Ennyi voltam, egy döfő kés.
Jövök, majd megyek szavak nélkül.
Hallok keserű haragot, és
A közönyöm újra kielégül.
Forgó kapás tengely vagyok,
Kiásom a bezárt földeket.
Utánam égő nyílt sebet hagyok
De az emlék végül magával temet.
A gödörbe új fa ültethető,
Kemény földbe viszont nem.
Eszköz vagyok egy terv kezében,
Mellyel az alany új életre nő.
5 hozzászólás
Ez az! Nagyon szuper vers!
Nem tudom mihez hasonlítani, annyira te vagy, ilyet csak te tudsz írni.
Minden benne van, ami rád jellemző.
Ötös.
Üdv.:Tamás
Ez az! Nagyon szuper vers!
Nem tudom mihez hasonlítani, annyira te vagy, ilyet csak te tudsz írni.
Minden benne van, ami rád jellemző.
Ötös.
Üdv.:Tamás
Ó! Nagyon szépen köszönöm! Érdekes, én nem látom hogy ennyire jellemző stílusom lenne. Ezek szerint mégis. Viszont nem tudok olyat írni, mint mások. Hmm
Köszi hogy benéztél hozzám
Kemény hangvételű, de nagyon jó!
Kösz! Örülök, hogy tetszik.
Üdv