Forgószél

Elheverünk az avaron
Ránk borul az őszi csend,
Csak különös varázsával
Az erdő dala zeng
Nézzük a fák görcsös törzsét,
S a fénnyalábok özönét.
Lenn a völgyben bújó őzet
S a madarak rejtekit,
Jár a szellő ágról-ágra,
Halál csókot hord magába
Nyomában a sárgult levél
Pergő forgó víg táncra kél,
Mert nem tudja még mi várja,
Nincs benne sejtelem sem
Csak a gyönyör, e szédítő,
Mámorító repüléstől.
Leng kavarog a szél hátán,
Kering egyre lejjebb egyre lejjebb
Míg földet ér, elnémulva
Föld ölére ráborulva.
Tegnap még élt, Zenélt, mesélt
S mint gyenge asszony szerelmesét
Védte, óvta őt a vén fa,
De megmenteni, már nem tudta!
Megyünk tovább. El-el innen
Lépteinktől zeng az erdő,
Sír alattunk, zúg alattunk,
Milliónyi kis halál!