Összeér az Ég és a Föld
falevél köszön el a nyártól,
álmatag kedvvel
még megsimogat egy langy´
kóbor szellő.
Érzem, most is érzem
a Nyárnak feledhetetlen
illatát, ahogy tarka
pillangók kergetőztek s
hamisan kacsintottak rám –
ahogy játékosan csilingelt
a meggy, kinálva magát, hogy
leszakitsam, ahogy a fü
zöldje tágitotta
lelkemben az
elérhetetlennek
tünő horizontot…
– milyen jó volt
hinni, Istenem
(ha egy pillanatra bár),
hogy enyém a Világ
és én őbenne feloldódhatok.
Most már
újra ősz van,
sárga, csúnya és szép,
belebotlok egy régi
képbe, de jaj
az sem lehet az
enyém, fújja
fújja az őszi szél.
8 hozzászólás
Semmi sem a miénk, mégis minden. Ilyen paradoxon az élet maga és a természet körforgása.
Gratulálok versed sok szépségéhez és lelket megérintő hangulatához!
Alberth
Kedves Albert!
"Semmi sem a miénk, mégis minden." Köszönöm.
Emese
Kedves Emese!
Az ősz mindig egy kis szomorkás hangulatot hoz.
Szép versedhez gratulálok, Judit
Kedves Judit!
újra Tavasz van, sőt Nyár. Hogy mit akar az időjárás, de jól jár 🙂
Köszönöm.
Szeretettel
Emese
Szia Emese !
Váltakoznak az évszakok. Mire egyikbe beleszeretünk,huss már tova is tűnik.
Szép estét:Marietta
Szia Marietta!
"Változnak az évszakok", de mintha a Tavasz itt felejtette volna magát.
MÉG MARADJON 🙂 Köszi.
SZép Vasárnapot!
Emese
Nagyon szép vers, jól visszatükrözi a hangulatot!
Szeretettel: Eszti
Köszönöm kedves Eszti.
Szeretettel
Emese