"zakatol a vámosgyörki gyors
szemükben a mindörökké lángja ég"
Netelka
Bánatot kortyol, s fél lábon áll a tél.
Száraz csikkeket gyűjt néhány kabát.
Boldogtalan kukás mendegél,
Úgy kiöntené már nehéz önmagát.
A buszok úgy okádnak, mint a részegek;
Füstöt, szerelmet és bánatot a földre.
A vénülő világ, mint ostoba rím
Csuklik nagyot egy nyomorult gödörbe
És mi elválunk, mert láttuk valahol,
Hogy elválni mennyire fáj.
Közben agyunkban ritmust zakatol
A vágy, „rám te ne várj!”
Mi lenne vajon, ha beszélne mind,
Az a sok elváló gondolat?
Betonra esne a csók, kezeink
Elmorzsolná a györki gyorsvonat,
Mert mindenki szerelmes, még a kispap is.
Csuhája ha lenne, takarná baját.
Ám itt Pesten minden tény hamis,
Senki se szeret, csak egyet, önmagát.
2006. november 15.
5 hozzászólás
Nagyon szép, minden sora…és a vége nagyot üt. Üdv.: Zsuzsa
Tényleg másként gondolkodunk, mert én nem látok ennyire borúsan 🙂 Igaz, én is éreztem már pont így, de alapvető optimizmusom azért mindig felszínre kerül 🙂
A vers egyébként gyönyörű és kifejező, szépek, sokatmondóak a képeid. Megtiszteltetésnek veszem az ajánlást 🙂
Netelka verse közelebb áll hozzám.
Én azért alapvetően optimista vagyok.
De a tiéd is szép, jól megírtad.
Sok verset elolvastam már itt, de igazán ez fogott meg először, komolyan.
Szép és ennyi. Gratula!
Tiszta lélek…