bélyegszemű margaréták görcse
ráng minden elhagyott szóban
örökre dermed a kollektív tóban
napként pulzál, hogy az időt töltse
hasad, megszáll, dalba bújva csapkod
hisz Isten ajkán megfeszülve
hazudik füstben, kéken, elrepülve
mint gubancos gyermek, hűen kapkod
szent martalék a vers kezek alatt
melyen nincsen tépés bánata
nem esik rá láncok látszata
szendergő kézen ér útján haladt
2 hozzászólás
van benne fantázia, ami jó. ami még jobb, hogy szerintem az olvasóknak (mindnek külön-külön) teljesen más juthat eszébe, mint Neked mikor írtad. A kollektív tó pl elém egyből a Gyűrűk urábol idezte fel azt a mocsarat, amelyikben a holtak lelkei voltak.
Kösz a hozzászólást. Jópofa hasonlat 😉
Üdv Flex