Garay János: Két árva / Zwei Waisen

Két árva

Sírján a jó anyának
Két árva sirdogált,
Kesergő bánatának
Irt, enyhet nem talált.

«A föld ölébe vitted
Szerelmed, jó anyánk!
Kinek lesz most helyetted,
Kinek lesz gondja ránk?»

S a sírt szelíd virággal
Körűlültetgeték,
Könyűjök harmatával
Naponként öntözék.

De a legszebb virágot
Mindenkor elvivék,
Egy sziklakőbe vágott
Szent Szűznek szentelék.

«Oh szent szűz, esdve kérünk,
Tekints kegygyel reánk;
Te légy hitünk, reményünk,
Anyánk helyett anyánk!»

Szólottak, s a virággal
Behinték zsámolyát,
Szólván, letérdelének,
S mondák a hő imát.

Ki vitt a szűz anyának
Drágább ajándokot?
Ki ajkai mondának
Buzgóbb imádatot?

A sírvirág kelyhében
Két árva könyje ég –
Ha ily szivek kértét nem,
Mit hallgat meg az ég?

Garay János: 1812 – 1853

Zwei Waisen

Auf dem frischen Mutters Grab,
zwei Waisenkind’r weinten
zu ihrem traurigen Leid,
keine Lösung fanden.

„Du hast es mitgenommen,
deine Liebe, Mutter!
Wer wird jetzt um uns sorgen,
wer gibt uns noch Futter?“

Das Grab mit sanften Blumen
schon rundherum bepflanzt,
mit ihren Tränenfluten,
täglich gut eingestanzt.

Aber die schönste Blume
nahmen es immer mit,
und auf einer Felsstube,
dem Kreuz schmückten, damit.

„Heilige Jungfrau, und
‘d bitten, schau runter,
sei unser Glaube, Hoffnung,
anstatt Mutter, Mutter!“

Sprachen, und viele Blumen
streuten an die Schemel,
‘d knieten nieder und sangen,
das Lied an den Himmel.

Wer hat an Jungfrau Mutter,
was Teureres geschenkt?
Und wessen Lippen waren,
eifrigeres beschenkt?

Und im Kelch der Grabblume
die Tränen laut flehen,
weil ihre Herzen suchen,
so bittend dastehen?

Fordította: Mucsi Antal-Tóni