A tónál este
Csipkés fodor szakad.
Fenyvesekből fú a szél.
Nyomában apró hab fakad
Békanyált zavarva szét.
A tó színén tükrözik
Finomráncú ezüstszövet.
Árnyuk lassan a vízre vetik
Azúrra szórt ős fellegek.
Lila fátyol terül.
Sírva ontja szét
A kék hegyek mögül
A nap bágyadt szinét.
Az est már bogozza ép
Sötétszínű tarsolyát,
Válogatva szép
Selymére arany táborát.
Véghetetlen felhősátor
Fehéren, ájultan leng
S a mennyei színpompától
A köd halk dalban cseng.
Álmosodó tájon remegve
Mélyen zengő dalom borul.
Kicsordul az ékköves serleg:
Fekete gyöngye a táj szemére hull.
Írta: Gelléri Andor Endre 1906 – 1945
Abends am See
Gezackte Rüsche zerreißt.
Der Wind bläst aus der Tannenwald.
Hinterdrein feiner Abschaum kreist
und die Wasserlinse vertreibt.
Auf dem See spiegelt sich
der fein gewebte silberne Stoff.
Seinen Schatten fallen allmählich
wie die azurblauen Wolken oft.
Lila Schleier erstreckt.
Weinend verteilt jetzt,
von den Bergen versteckt,
die Sonne seinen selbst.
Der Abend entleert langsam
seinen dunklen Hotten,
verteilt es sorgsam
an den ausgewählten Orten.
Endlosen Wolkenzelt
ohnmächtig, weiß schwebt
und in himmlischen Pracht
im Nebellied weiter lebt.
Auf die verschlafene Wiese
das widerhallende Lied fahl.
Überfließt der festliche Kelch
die schwarze Perle versteckt das Tal.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni