Menschliche Trauer
Die Uhr, die vor der Sonne fünfe schlägt –
Einsame Menschen packt ein dunkles Grausen.
Im Abendgarten morsche Bäume sausen;
Des Toten Antlitz sich am Fenster regt.
Vielleicht daß diese Stunde stillesteht.
Vor trüben Augen nächtige Bilder gaukeln
Im Takt der Schiffe, die am Flusse schaukeln;
Am Kai ein Schwesternzug vorüberweht.
Es scheint, man hört der Fledermäuse Schrei,
Im Garten einen Sarg zusammenzimmern.
Gebeine durch verfallne Mauern schimmern
Und schwärzlich schwankt ein Irrer dort vorbei.
Ein blauer Strahl im Herbstgewölk erfriert.
Die Liebenden im Schlafe sich umschlingen,
Gelehnet an der Engel Sternenschwingen,
Des Edlen bleiche Schläfe Lorbeer ziert.
Georg Trakl
B)
Emberi gyász
Ha óra felriasztja éjszakán –
Magányos embert elfogja félelem.
Ha korhadt fák felzúgnak esti kertben,
S halottak arca néz be ablakán.
Lehet, hogy most idő csendben megállt.
Szemek előtt kápráznak éji képek,
Folyón hajók ringnak, ütődnek stégnek;
A parton is ily hangulat megy át.
Denevér – úgy tűnik – kiáltozott,
A kertben egy koporsót összeütnek.
Leomló falakon csontok áttűnnek,
Sötétben egy őrült eltávozott.
Az őszi égre fagy kék fénysugár.
Szeretők álmukban összekarolnak,
Követik csillagtáncát angyaloknak,
S babér, nemes fejékük sápad már.
Szalki Bernáth Attila
A)
Emberi gyász
Óra napkelte előtt ötöt üt,
Horror sötétben pakol, fél az ember.
Öreg fák susognak az esti kertben;
Ablakon halottnak arca átsüt.
Lehet, hogy megállt az óra csendben.
Szemekben köd, éji képek kápráznak,
Folyón hajók ütemesen hintáznak,
Parton egy testvéri vonat húz el.
Denevér kiáltását sejteni,
Kertben egy koporsót összetákolnak.
Csontmaradványokat falakba zárnak,
S egy őrült a sötétben eltűnik.
Kék fénysugár fagy az őszi égre.
Szeretők álmukban ölelik egymást,
Kölcsönözve angyalok csillagtáncát,
Fejükön sápadt babérlevéllel.
Szalki Bernáth Attila
3 hozzászólás
Emberi gyász
Az óra ver, hajnal előtti öt,
a magányost borzongás fojtogatja,
az éji kertben zúg, csak zúg a tar fa.
Halott arc mozdul az ablak mögött.
Talán az óra nem halad tovább,
Káprázatok keringnek, éji pára,
a vízen lengő bárkák ritmusára.
Nővér lehellet száll a parton át.
A denevérek felvisongnak,
a hang: koporsóácsolás a kertben.
Fénylik a csont, dőlt fallal elkeverten,
s valaki jár, feketén ingatag.
Őszi fellegben most fagy meg a kék.
A szeretők összefonódnak alva.
Csillag-szikrás angyali szárnyra hajtja
most a nemes babérdíszes fejét.
Nemes Nagy Ágnes fordítása
Attila, köszi, hogy föltetted Nemes Nagyot.
Könyvben (Klasszikus német költők) én is megtaláltam, a Bábelen meg nem néztem, gondolom, ott is ő van, ha van…
Hát, a ritmikával nem sokat törődött, az biztos, bár néhány sora azért hozta az eredeti ütemet. A tartalmat is lazábban vette a kívánatosnál (fojtogatás, zúg a tar fa, káprázat, éji pára, stb.). Összességében persze tetszetős és hangulatos.
B) verziód szükségességét te is érezted, és az valóban sokkal jobbra sikeredett, ritmikailag mindenképp. Én csupán néhány határozott névelőt ("a", az") hiányolok. Talán nem is a babér sápadt, hanem a halánték, amit díszít… Az éji képek/káprázatok pedig a hajók ringásának ütemére hullámoznak… Nemes a párát a ritmus kedvéért csempészte bele rímpárnak…
Azt hiszem, körüljártuk ezt a verset, nem is ér több javítgatást.
A Nemes Nagy sem alakított ezzel nagyot, ha profinak is számít hozzánk képest…
Napvilágos üdvözlettel: Dávid
"A denevérek felvisongAnak…"