Olyan vagyok most is, mint aki kába,
egy megriadt gida, domesztikálva,
torkom úgy szorítja, fojt a kennelem,
emberarcok néznek szembe szemtelen.
Ne itass ma tejjel. Ne itass, ne, nem,
vidd el a csókodat, azt se hagyd nekem,
és ha kérem, úgy se adj nekem vizet,
szomjas ajkam érte éveket fizet,
engedd elmesélnem, milyen volt amott,
mielőtt az ösztön végleg elhagyott,
s ha voltam gyermeked, gyúrható elem,
engedd ma mindenem elfelejtenem,
egy mosolyt, ha hagynál szürke ajkamon,
ritka gyengeségem szülte alkalom,
add nekem ma gyorsan, s hátha itt elül:
maradj ott te kint – s én a rácsokon belül.
20 hozzászólás
Remek jó sorok, nagyon tetszett.
Nem mondtam újat vele… :)))
Kedves Andrea!
De távolságtartó vers. Nyugtalan. A szelíd gidával indul és aztán átvált követelővé, azzá a vaddá, aki voltál (vagy akiről írtad) mielőtt megszelidítettek volna. Ahogy olvastam az volt az érzésem, mintha a gyermek beszélne az anyához. Az elválasztódást éreztem meg benne. Valamiért hidegség árad belőle, mintha azzal akarná távol tartani még az élete árán is azt a másik illetőt a ketrecbe zárt "vad". Tetszett a versed kétségtelenül, átéreztem minden szavát. Üdv. Szilvi
Szia Andrea!
zseniális…együtt szökdécseltem Veled, ráadásul a képek is remekül visszaadták a riadtság-ficánkolás kettősségét.
Ha elvonatkoztatok az állattól, akkor is ül…szerintem ez is volt a titkolt célod 🙂
Üdv: Cal
Egy remek versre volt szükségem most. Köszönöm. 🙂
Kedves Andrea!
Átéreztem soraidat sejtem mi ihlette. Bármiről írsz azt mesterien teszed. Baráti ölelésem küldöm.
szeretettel-panka
Kedves Andrea!
Zseniális vagy, mint mindig. Ez a vers az ember félelmeit adja vissza. Nem akar semmit, nehogy vissza kelljen adnia. Nekem ezt jelentette a versed – persze, te másként is gondolhatod. Az embernek pedig semmit sem kell visszaadnia, mert… És ki van a rácsokon kívül?…
Szeretettel: Klári
Szia Andrea!
Már egy párszor elolvastam a versedet, remek alkotás, a Tőled megszokott színvonal. Gratulálok szeretettel:Sel
Nekem is nagyon tetszik.
S mivel most éppen a kecsketartás szakirodalmát tanulmányozom,
kiegészítem egy kis információval a verset.
Gida = ivarérés előtti hím kecske.
Gödölye = ivarérés előtti nőstény kecske.
Nagyon tetszik a vers drámája. A rémült megszelídített őzgida érzései és csalódottságának képei. Üzgidáról van szó természetesen, hiszen a kecsketenyésztő szakértő úr elfelejtette, hogy az őzek kisfia a bakgida, a kislánya pedig a sutagida. A kecskét évezredekkel ezelőtt domesztikálták. Az elárvult őzgidát pedig dédelgetik és megpróbálják magukhoz édesgetni, ha rátalálnak a Bakony rengetegében az emberek.
Az "egy megriadt gida, domesztikálva" verssor alapján nyilvánvalóan egy őzgida a címben szereplő gida. A riadt őzgidára utaló sorok és a vers értelmezése után elképzelhetetlen számomra, hogy a Gida szó kapcsán kecsketenyésztési szakszavakkal bombázzáka tehetséges költőt.
Örülök Lancelot kiegészítő mondatainak.
Meg annak is, hogy a vers szerzője, Rea sem haragszik,
Sőt: amikor telefonon megbeszéltük a költészet és a kecskészet mély összefüggéseit,
mintha intenzív kuncogást hallottam volna a vonal túlsó végén.
C'est la Vie.
Miképpen a költeményt, azonképpen a hozzászólásokat is nagy élvezettel olvastam.
Gratulációm minden „érintettnek”: a
Mint vadászmester és Gedeon, kötelességem volt a kecske párhuzamot vonó tisztelt tenyésztő úr szakértő információit kiegészíteni a vadászati szakma fogalomrendszerének remekeivel, úgyismint a bakgida és sutagida elnevezésekkel. Gida ügyben ma már egyébként csak kuncogni lehet 🙂
Kiegészíteném még a Burattináta bábszínház A Farkas és a hét kecskegida című előadásának koedukált szereplőlistájával.
Anya – a kiskecskék édesanyja;
Előd – a legidősebb kecskegida;
Alma – önálló gondolatok nélküli kecskelány;
Etel – a kisgidák közül ő a jó értelemben vett stréber;
Manka – érzelmi intelligenciáját tekintve a legérettebb;
Lenke – a túldédelgetett pici;
Kázmér – a feketebárány;
Frici – elcsíphetetlen, szeretnivaló rosszaság.
Aztaaa… Ez nagyon átjött. Szuper kompozíció, szuper tartalommal. Tudtam én, hogy tudsz.
A.
Egyszerűen mesteri!!!
Igen, valahogy így van ez.
A vad, maradjon vad, ne vetkőztessük le igazi énjüket.
Gratula!
Barátsággal:Zsolti
Csak én éreztem úgy, hogy nincs mondanivalója?
Igen, szerintem csak Te érezted így… szerencsére. 😀
Csatlakozom az előttem szólóhoz. A versekhez idő kell, mélyülés. Ez itt nem "egyperces", akár az olvasás, akár az alkotás szemszögéből nézem. Megélni pedig csak az tudja, aki időt fordít rá. Nem is magyarázom tovább, felesleges…
Szkít, a legjobbak között vagy ezzel a verssel is. 🙂
Példamutató példaképe bárkinek a költészetben.
Amúgy szeretném látni hatamari egyetlen versét. :))))) Valószínűleg nincs neki. :)))
Bocsi, ez nem volt idevaló, de nem bírtam ki. :)))
Szeretettel: Kankalin
Téma, forma remek. Gratulálok!
:))))))))
Köszönöm szépen Nektek.
Hogy a polémiát orvosoljam, hát tessék:
Olyan vagyok most is, mint aki kába,
egy megriadt OPOSSZUM, domesztikálva,
torkom úgy szorítja, fojt a kennelem,
emberarcok néznek szembe szemtelen.
Ne itass ma tejjel. Ne itass, ne, nem,
vidd el a csókodat, azt se hagyd nekem,
és ha kérem, úgy se adj nekem vizet,
szomjas ajkam érte éveket fizet,
engedd elmesélnem, milyen volt amott,
mielőtt az ösztön végleg elhagyott,
s ha voltam gyermeked, gyúrható elem,
engedd ma mindenem elfelejtenem,
egy mosolyt, ha hagynál szürke ajkamon,
ritka gyengeségem szülte alkalom,
add nekem ma gyorsan, s hátha itt elül:
maradj ott te kint – s én a rácsokon belül.
:-)))))))))))))))))))))))))))))
Szóval OPOSSZUM.
Akkor ez egy oposszum-opusz.
Pusz.
Azért majd jövő tavasszal vehetek és tarthatok kecskét?
Az ólak már megvannak, csak a kerítést kell kecskebiztossá erősíteni.
:-)))))))))))))))))))))))))))))