Gondolatok a temetőben

Lassan lépek,
márvány lábakon.
A végtelen síkon
botlik az idő,
halkan sikolt.
Torz mosoly a tegnap,
kifakadt seb,
melyből bánat frecseg.
Száraz könnyeken
fény nem ragyog,
csak botorkál,
némán és vakon,
minden emlék
fog és karom,
és mar, mert fáj.
Hol van ölelő karod
anyám?
Siratlak, ott,
hol egyszer engem
siratnak majd,
kidőlt fejfák között
hideg márvány alatt.
Hol porlad a test,
s a lélek a semmibe
kapaszkodik,
megragadva
egy idő nélküli világban.
De addig, majd lassan lépek.