Óvoda.
Unokáimat hoznám haza.
De nem öltöznek,
nem, nem
ugrálva, szöknek előlem.
Kezemben a kiscipő
sapka, sál
Lám Noémi – egyedül-
öltözik is már!
De a kisebb a Dóra
nem hallgat a szóra
vékonyka kezeit földig lógatva
rámkaffog:
én nem vagyok Dóra!
Hát mi vagy? kérdezem
kétségbeesetten.
Gorilla, mered rám mérgesen.
Hátát görbeszti még jobban,
óriás léptekkel
már ott van
a másik sarokban.
Kicsikém gyere már,
könyörgöm, Apu vár!
Nem értek
csak gorilla beszédet.
morogja
és arréb lök egy széket.
Türelmemet vesztve
képemet dühösre
torzítva,
Hívom hangosan
Gyere gyorsan!
Te gorilla!
S lám a Dorka
elém röppen
kedvesen,
engedelmesen,
hogy felöltöztethessem.
Szépen fésült gyermeküket
dirigáló szülők merednek
rám!
Micsoda botrány!
E rémes nagymama
tündéri unokáját
Gorillának szólítja!
4 hozzászólás
Szia!
Aranyos! Egyébként, kinek mi köze hozzá, hogy a családtagok, miként becézik egymást.
Üdv.
Na igen, inkább csak kinevettk bennünket, kicsit túloztam a megrökönyödést
Köszönöm, hogy itt voltál és írtál
Szeretettel Zsuzsi
Nagyon jópofa! Amikor olvastam, arra gondoltam, hogy a végén a nagymama lesz a “Gorilla nagymama”…
Kedves Zsuzsa!
Nagyon tetszik a humoros versed. Bizony, óvodában is történnek ilyen tollra kívánkozó esetek.
Gratulálok! Kata