Gottfried Keller: Reggelente

Gottfried Keller:
(1819–1890)
REGGELENTE

A nap, hogy reggelente kél,
Reményem megújítja,
S amíg pihenni meg nem tér,
Az él, mint virág-nyitja;
Az árnyak sötétjében
Ha elszunnyadna tán,
Nagy sietséggel ébredez,
Az első fény után.

Erő az, mely véget nem ér,
És újra kél töretlen,
Nem buggyanó, jóféle vér,
Mely terjed titok-telten!
Amíg csak szellők fújnak
Reggel tájt nap felé,
Szabadságharcos nem tekint
Nyugalmas éj elé!

Fordította: Szöllősi Dávid

_____________________

MORGENS

So oft die Sonne aufersteht,
Erneuert sich mein Hoffen
Und bleibet, bis sie untergeht,
Wie eine Blume offen;
Dann schlummert es ermattet
Im dunklen Schatten ein,
Doch eilig wacht es wieder auf
Mit ihrem ersten Schein.

Das ist die Kraft, die nimmer stirbt
Und immer wieder streitet,
Das gute Blut, das nie verdirbt,
Geheimnisvoll verbreitet!
Solang noch Morgenwinde
Voran der Sonne wehn,
Wird nie der Freiheit Fechterschar
In Nacht und Schlaf vergehn!
__________________________