Gyerekfejjel

Milyen jó is volt kisgyereknek lenni,
Akit még nem nyomaszt a világon semmi,
Csak éli édes kis életét napról-napra,
Mintha minden napot ajándékba kapna.
Az élet neki csak öröm, játék és mese,
Neki nincs komoly baja még semmise.
De addig jó az élete amíg gondtalan,
Mert van a világban gyerek ki hontalan.

Életük puszta jókedv és tiszta energia,
Amit ha sikerül másnak is átadnia,
Akkor a környezet is jobb kedvre derül,
És ennek kicsi / nagy majd együtt örül.
Nézz meg egy gyereket ha szívbõl nevet,
Akkor te sem tudsz mondani neki nemet,
Hogy ne állj le vele s légy te is gyerek,
Hisz gyereknek lenni felnõttként is remek!

A gyermeki én ott él még mindenki lelkében,
Csak nyugszik a mélyben, csendben s békében,
Amíg pár apró mozzanat fel nem ébreszti,
S mint szellemet a palackból szabadon ereszti.
Ekkor majd felnõtt s gyerek együtt játszik,
S mindkettejük szemébõl az is jól látszik,
Hogy közös akarat vezérli most útjukat:
Mégpedig az hogy együtt érezzék jól magukat.

Az életünk gyerekfejjel még egészen más,
Persze már akkor is bennünk él a lázadás,
De csak azért hogy mindig gyerekek maradjunk,
S a felnõtt létbe mégcsak bele se kóstoljunk.
Mert aki felnõ, az elveszíthet valami jót,
Valami tisztát és többé nem pótolhatót.
Hát most annyit üzenek nektek, emberek:
Ne nõjjünk fel hamar, maradjunk gyerekek!