Gyermekkori játékaim még néha
előkerülnek a ládafiából,
a rózsaszín Mazsola, sok autó,
s mind közül a kedvencem Zsebibaba.
Rá soká vártam, s minduntalan eltünt,
a legkedvesebb mégis e kócos kis
baba, most is a szeretet jelképezi,
hogy milyen jó volt kisgyerekként együtt.
Sparhelt szagú szeretetben teltek az
esték, a plafonon tányér-lámpa ég,
almák szilvák, dinnyék köröznek rajta
ülök a padon, s eszem tejeskávét,
beleaprított kiflivel, ahogy csak
a mamám tudta csinálni, finoman.
3 hozzászólás
Nagyon jó kis vers, kedves András, ahogyan visszaemlékezel gyermekkorodra. Nekem is volt fiútestvérem, akivel együtt mi is babáztunk: nekem kislány hajas-babáim voltak, s mert ő is szeretett babával játszani, egyik karácsonykor kapott egy fiúbabát, amit Kanyónak neveztünk el, mert a szomszédban lakó férfinek volt olyan nagy orra.
Lám, Te is megszeretted a szonettek formáját, most is ebben a formában alkottad meg a kedves versedet.
Szeretettel olvastam: Kata
Bizony, finom volt a tejeskávé, belemártogatva a kiflit…
Üdv.: Á.E.
Kedves András
Az élet olyan, akár a végtelennek tűnő országút. Az ember időnként megáll, hogy feltöltekezzen, a múlt homályába lassan eltűnni készülő boldog pillanatokkal. Ezek aztán, akár az autónak az üzemanyag, erőt adnak a folytatáshoz, az ismeretlen felé.
Üdvözlettel Gyula