Ha elvégeztem munkám itt e földi létben,
s lenn fekszem egyedül a sötét hideg mélyben,
esténként a homályban, csöndben ki emleget,
ki nem fogja elfelejteni a nevemet?
Ki gondol rám búval, haraggal, örömmel,
ki átkoz, ki sirat, ki vájna körömmel
lyukakat a földbe, hogy újra kiásson,
csakhogy még egyszer és utoljára lásson?
Ki emlékszik hajam és szemem színére,
szívem ritmusára, a sok bölcsességre,
amit mondtam hajdan, és a nevetésre,
mikor kacskaringót rajzoltunk az égre?
Ki emlékszik majdan marhapörköltemre,
hangom tónusára, kezem erejére,
pókos papucsomra, szavajárásomra,
hogyha már nem lépek többé fel a hídra?
Őrzi-e még krétám nyomát régi tábla,
mikor már másoknak mások írnak rája?
Kézbe véve frissen jeles diplomáját
én is tettem hozzá, gondolnak-e még rá?
Öreg utcák, térkő, szuvas lépcsőkorlát,
templompadok, várrom visszanéznek-e rám?
Úgy simul másnak is meztelen testére
mint nekem Balaton mélye majd estére?
Kertem virágai végleg elenyésznek,
dőlt házunk romjain dús gazok tenyésznek,
jut eszébe annak, ki fentről néz rája,
kinek volt ez hajdan otthona, tanyája?
Marad-e bármilyen nyomom itt a földön,
hogyha már időmet máshol máskor töltöm,
marad-e valami, akármi belőlem,
ha csak a szél susog hírt majd énfelőlem?
2023. február 8.
6 hozzászólás
Kedves Dona!
Rendkívül jól ábrátoltad azt, ami mindenkit érint
és amire mindenki a maga módján reagál!
A közös az egészben,hogy egyszer mindent itt kell hagynunk!
Kérdezzük,mint az elsö versszakban,ki emleget bennünket?
Az elszakadás azoktól akit-akiket szerettünk olyan mély
nyomott hagy bennünk,hogy igazán elszakadni nem tudnánk.
Az élniakarás utáni vágy még nagyon erös!
Nagyon megható sorok:
“Ki emlékszik hajam és szemem színére,
szívem ritmusára, a sok bölcsességre,
amit mondtam hajdan, és a nevetésre,
mikor kacskaringót rajzoltunk az égre?”
Kérdezzük, emlékeznek e még ránk egyáltalán.
Elébünk jön hol éltünk,mit tettünk:
“Kertem virágai végleg elenyésznek,
dőlt házunk romjain dús gazok tenyésznek,
jut eszébe annak, ki fentről néz rája,
kinek volt ez hajdan otthona, tanyája?”
A vers fö témája,lényege :
“Marad-e bármilyen nyomom itt a földön”
Remek,elgondolkoztató versedre gratulálok!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
Köszönöm a méltatást. Igen, ez a fő kérdés, marad-e nyomom; és utána mindjárt feltolul az emberben a vágy: nyomot hagyni. Tanár vagyok, hosszú pályám során több ezer gyerek és szülő ismert, mondhatnám, majd akkor halok meg igazán, ha az utolsó ember is meghalt, aki még ismert. Egyik oldalról ez vigasz, másik oldalról nézve: vannak pillanatok, amikor ez nem elég. /Vagy csak én vagyok telhetetlen?/
Köszönöm a gratulációt.
Szeretettel:
Dona
Legyen szép napod!
Kedves Dona!
Látod, én azon a szinten vagyok, hogy ezek a szavak és kifejezések érthetőek számomra. Különösen is megrázó :
“ki vájna körömmel
lyukakat a földbe, hogy újra kiásson,
csakhogy még egyszer és utoljára lásson?”
Ez engem azért is talált nagyon szíven, mert én így lennék az édesanyámmal. Nem feledem soha, míg élek hiányozni fog nekem. Hogy én kinek fogok és kinek nem, azt nem tudom. Ezek a kérdések talán mindannyiunkban felmerülnek. Remekül fogalmaztad meg versed minden sorát. Ezt a verset a nevemben is írtad, még ha erről tudomásod se volt.
Őszinte szívvel gratulálok hozzá! Nagyon nagy empátiával és tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
U.i.: Van az oldalon egy “Önazonos” című írásom, ha egyszer van kedved ahhoz, hogy elolvasd, akkor megérted, hogy egyik versről miért írok így, a másikról meg úgy. Nem azért, mert szélkakas vagyok, hanem azért, önazonos.
Kedves Rita!
Örülök, hogy ennyire magadénak érzed a verset. Az eddigiek csak rólam, egyéni érzéseimről szóltak. Ha most sikerült olyat megfogalmaznom, ami másnak is jelent valamit, sajátjának érzi, akkor elértem a legtöbbet, amit vers adhat. Nagyon köszönöm ezt a személyes vallomást és a gratulációt.
Természetesen el fogom olvasni írásodat.
Szeretettel:
Dona
Kedves Dona,
napról napra szebb alkotásokkal lepsz meg bennünket.
Ez a versed nemcsak szépséges és értékes de mélyen elgondolkodtató alkotás.
Mindenki eltűnődik azon,hagy-e valami nyomot a távozása után.
“ki átkoz, ki sirat, ki vájna körömmel
lyukakat a földbe, hogy újra kiásson,
csakhogy még egyszer és utoljára lásson?”
Szenvedélyes sorok szinte kiáltanak. Önkéntelenül feltesszük a kérdést van-e ilyen ember az életünkbe!- van- e olyan aki annyira szeret,hogy bármit megtenne,hogy visszakapjon nélkülünk már képtelen élni és mégis maradnia kell…bolyongani az értelmetlen nincsben .
Van-e olyan aki emlékszik hajunk és szemünk színére, szívritmusunkra,nevetésünkre, közös játékainkra, élményeinkre.
Nyomot hagyunk-e a környezetünkbe élőkben, munkatársainkban, a következő generációban?!
Nem tudjuk meddig élünk Fodor Ákos szavaival élve az egyetlen reális dátum a holnapelőtt, tegnapután és pont ezért meg kel tanulnunk jól élni, tudatosan jelen lenni a “mostban” , merészen meglépni amit nem mertünk eddig , kidobni az ablakon a megfelelési kényszereinket és megtapasztalni milyen az mikor az ölel magához akinek odaadtuk a lelkünket.Csak az az élet lehet boldog ezen a földön, amelyiknek a lelke – levegője a szép.
Akarva -akaratlanul sok emberbe beírjuk magunkat életünk során……írjuk boldoggá.
Köszönöm az “utazást.”:)
Gyönyörű, mélyen érintő vers .
Szeretettel és mély elismeréssel gratulálok.
Kedves Napfény!
Köszönöm a Fodor Ákos idézetet, és a belőle levont tanulságot. Ehhez azt hiszem, meg kell érni egy bizonyos kort, hogy rádöbbenjen az ember erre az igazságra. /Legalább is ha eddig nem így élte az életét./ Én nemrégen döbbentem rá, és megfogalmaztam magamnak ugyanezt: a mostban, a jelenben élni. /Sajnálom, hogy eddig nem tettem, mert nincs sok már hátra, jó volna még egy kicsit igazán élni./ Viszont van egy bökkenő, ill. kettő: ad 1. sok év beidegződését nem lehet egyik pillanatról a másikra törölni, átírni, van, amikor nem elég a szándék; ad 2. arra is rájöttem ebben a rövid időben, ami a felismeréstől idáig eltelt, hogy csak egy bizonyos ideig van az embernek hatalma a sorsát irányítani, egy idő után – így a vég előtt nem sokkal – már olyan kényszerpályán van, az addigi élete annyira behatárolja, hogy hiába szeretné, már nem tud változtatni. Fiatalok, figyelem! Még időben lépjetek!
Köszönöm ezt a gyönyörű gondolatot: “megtapasztalni milyen az mikor az ölel magához akinek odaadtuk a lelkünket.Csak az az élet lehet boldog ezen a földön, amelyiknek a lelke ? levegője a szép.” És még: “Akarva -akaratlanul sok emberbe beírjuk magunkat életünk során??írjuk boldoggá.” Megint inspirálsz, lelkesítesz, hogy talán lehet még. Szívesen el is kezdeném most azonnal. Csak hogyan csináljam?
Köszönettel és szeretettel:
Dona