Hosszú halványsárga lángnyalábbal
játszadozik a szürke lég.
Táncolnak a kósza, kába árnyak,
keselyűként köröz a mély sötét.
Lüktet a tűz méla hamuszíve,
míg alácsordul a halott viasz,
folynak a régi, megkopott rímek,
elhömpölyög az utolsó vigasz.
Hullacsöndben pislákol az apró,
értékvesztett, elporladt szavakból
táplálkozó, egyhangú gyertyaláng.
Átfúj rajta pár gyilkos fuvallat,
halványul, majd füstlétén kacagva
kíván a világnak jó éjszakát.
4 hozzászólás
Csodálom, hogy ehhez még senki sem írt hozzászólást. Szerintem nagyszerű! Gyönyörűen folyik, hömpölyög az egész (szonett, ha jól látom). Ki se tudok emelni egy-egy mondatot, képet, annyira megfogott az egész. Köszi, Poppy
Nagyon szépen leírtad, de hiányolom belőle a lángból sugárzó melegséget:) Így is szép, de úgy picit lágyabb lenne, a szomorúságot felmelegítené:)
Gratulálok:)
Remek vers, minden sora annyira összeszedett, nincs semmi kuszaság, precíz. A vers elején arra gondoltam másról is lesz szó mint gyertyalángról ,de végülis mégsem. Szerettem volna vmit mögélátni, de itt nincs mögöttes tartalom. Egy perc az egész egy gyertya életéből, egy hangulatkép, ami gyönyörűen sikerült.
H.
Gyertyaláng – másképpen, mint ahogyan megszoktuk. Szép szonettbe foglalva, nagyon jól sikerült.
Kedvelem ezt a versformát, örülök, amikor találkozom vele. Kár, hogy ilyen sokára fedeztük föl.
Örülök, hogy olvashattam.
Üdvözlettel: Kata