Sötétség borul már a tájra, hideg szél a hajunkat borzolja, kabátunkat fázón összehúzzuk. Szemerkél az eső borús délutánon, talpunk alatt színes hervadó levelek ropognak. Mellettem kétoldalt kis unokáim, kezünkben pompás virágot és mécsest szorongatnak. Gyertyalángok fényében járjuk a Farkasréti temetőt, körülöttünk mindenhol virágtól pompázó sírok, tarka koszorúk és csokrok, amerre szemünk ellát, mécsesek világítják meg utunkat.
Egymás kezét szorongatva, elhunytak nyughelyei közt járunk. Miért van annyiféle sírhant minden temetőben? – kérdi tőlem kis unokám. – Nyugosznak díszes sírboltban ellátva szobrokkal, fényképpel-lámpával, mások márványból épített pompás kriptákban. Sokan csak egyszerű kicsi sírban álmodnak tövises vadrózsabokor alatt. – Mondd, nagymama – kérdi ismét unokám: ők ott is lakótelepen laknak?
Míg gondolatim elhunyt szeretteimnél pihennek, fejünkre ázott falevelek hullanak.
Emlékezetem visszaröppen a múltba: mikor ők, kik itt vannak elhantolva, együtt jártuk utunk, kezünk összefonva. Már csak emlékünkben élnek ők, kik egykoron velünk éltek: szülők, kik bennünket neveltek, testvérek, kik minket szerettek. Vagy ártatlan kisdedek, kiknek élete-virága ki sem nyílhatott hervadt bimbójába. Ismerősök, jó barátok sírjánál megállunk, kikkel valamikor jóban-rosszban osztoztunk, vagy szerelmünk sírjánál, kit sohasem feledünk. Most rájuk gondolunk csendes esőben, sárguló avarban sétálva, gyújtunk gyertyát, mécsest, őket imáinkba zárva. Szomorú szívvel emlékezünk rájuk, kik már odaátról nézik a világot. Siratunk bennetek’; fáj, hogy elmentetek, minket gondban-bajban itt felejtettetek. Lelkünk bánattal csordultig telve, szemünk szomorú könnyel tele. Imánk hozzátok száll, fel az Égbe, ti már tudhatjátok, mi vár ránk, ha majd eljön a mi óránk. Azt is tudjátok, ki vár az égi mezők fényes kapujába.
Jusson eszetekbe kis unokáim: odaát igazság van, ki idelenn a Földön jó volt, megkapja jutalmát. Halálunk órája sem gazdagság szerint jár; azt kincsekkel megváltani nem lehet. Ott nincs luxus-lakás gazdagnak, szegények-gazdagok egyformán osztoznak. Úgy kapja ott mindenki a jussát, ahogyan élte a földön mindennapját. Igazságos Isten úgy osztja a kegyét, ki jót tett itt, akit szeretet vezérelt, és szegénynek osztott: megleli jutalmát, de aki dölyfös volt és gonosz,
vezekelhet, lelkének nem lesz nyugta. Meg kell szenvednie, ne számítson jólétre, gondtalan túlvilágra, és igazságos Isten irgalmára.
Míg a sírokon a gyertyák csonkig égnek, elmondjuk imánkat. Elindulunk az ünnepi díszbe öltözött temető útján, megállunk az emlékhelynél. Erdélyben, távoli nyughelyen, a havasok lejtőin pihenő őseinkre gondolva, ott gyújtunk még mécsest-gyertyát, és értük mondunk imát, majd a virágokkal díszes temető útján, ellobbanó gyertyák lángja mellett vonulunk hazafelé a családdal csendes-békés otthonunkba…
szeretetünk száll fel a
csillagos Égbe!
15 hozzászólás
Kifejezetten szép szöveg, helyenként egészen megható és elgondolkodtató. Engem egyedül az archaizálás zavart: az olyan szavak, mint a "gondolatim", vagy a "kik" használata az "akik" helyett szerintem nem igazán illenek egy 21. századi műbe, nem indokolt a használatuk. Ezek csak apróságok, de úgy látom igazságosnak, ha őszintén elmondom a véleményem. Egészében véve tetszett! 🙂
Még egy észrevétel: az utolsó mondatban gyrtyákat írtál gyertyák helyett.
Köszönöm, hogy meglátogattál, és elmondtad észrevételeidet. Az elütést, amint lehet, kijavítom. Örülök, hogy tetszett az elhunytakra emlékező írásom.
Kedves Kata !
Szép a megemlékezésed !
Szeretettel:Marietta
Kedves Maietta!
Köszönüöm a látogatásodat.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szép írásodnak épp most van aktualitása.
Gyönyörűen megfogalmaztad az emberi lét egyik legfontosabb kritériumát;
"ki idelenn a Földön jó volt, megkapja jutalmát."
S azt hiszem ez a jutalom maga a béke.
Köszönöm kedves Kata, hogy olvashattalak!
Szeretettel:
Hamupipő
Kedves Hamupipő!
Kedves szavaidnak nagyon örültem, és köszönöm, hogy elolvastad. Ezzel az írásommal úgy jártam, hogy aznap olyan sok verset tettek föl, hogy alig lehetett a főoldalon néhány órát, aztán lement a süllyesztőbe.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szép emlékezést írtál. Szükség van erre a napra, amikor eltávozott szeretteinkre gondolunk, és elmerengünk a létezés értelmén.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Ez az ünnep nekem mindig kedves. Ilyenkor jön össze a kicsit tágabbra vett család, s szeretem a temetői sétákat. ezen a napon nem is olyan szomorú, amikor olyan sokan látogatják, s a sok virág-koszorú és a mécsesek-gyertyák lángja megvilágítja, megszépíti eltávozott szeretteink nyughelyét.
Köszönöm, hogy meglátogattál.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Azt hiszem, a legjobbkor olvastalak! A szívembe markoltak soraid. Akik odafent vannak, mindent tudnak, vigyáznak ránk. Ezt mondta nekem nemrégiben valaki, akit mindenkinél jobban szerettem. Hiszek neki. S bár most éppen nem érzem a segítő kezeket, bizonyára mindennek megvan a maga oka.
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Hinnünk kell abban, hogy szeretteink onnan vigyázó szemmel tekintenek le ránk, és segítenek nekünk az ottani lehetőségek szerint. Hinnünk kell. A hit reményt ad, a hit megrengeti a világot! Akkor is hinni kell, amikor nem érezzük közvetlenül a segítő kezeket, eljön az idő, amikor nagyon nagy szükséged lesz rá, hidd el.
Köszönöm a látogatásodat.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, Kata!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Edda felicia és Kedes Kankalin!
Mindkettőtöknek köszönöm, hogy olvastátok, és véleményt alkottatok róla.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szép a megemlékezésed, meghatóak gondolataid.
Szeretettel olvastalak: Eda
Szivbol gratulalok;csodasan szavakkal rajzoltad le a gyertyalangok uzenetet,elmulasunk torekenysegeit.Varatlanul mindannyian egy alkonyaton,vagy hajnalon raebredunk,csakis a szeretetet adjuk es visszuk a lelkunkben,R.I.P.MY PARENTS.
Kedves Sándor!
Én pedig szívből köszönöm, hogy felkerestél és elolvastad a gyertyalángokat. Éppen mos átalakítottam (ez persze, megmaradt) haibunnak, a legújabb, most készülő verseskötetembe fogom betenni. Az emberek egymás közti viszonya, a szeretet mindenkit éltet, s fájó, hogy most már sokan maguknak élnek, nincs olyan barátság, emberek együttérzése, mint volt korábban.
Köszönöm hogy elmondtad a véleményed
szeretettel: Kata