Alszanak még a hajnali árnyak,
testemet átjárja a fáradtság,
míg az álmok reményeket fonnak,
madárdallal éled a valóság.
Sárgás felhők a csillagok alatt,
lassan ők is a semmibe vésznek,
mint édes csók, mi ajkadon fakadt,
azok is szerre a múlté lesznek.
Hiú ábrándok, hatalmas szavak,
naivság mögé bújó igazság,
elfeledett hang, elmúló vágyak,
gyűlöletet szított a boldogság!
2 hozzászólás
Kedves Szaty!
Szép, érzelmes vers. Egy pillanatnyi hangulatkép az elzarándokolt boldogságról. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szaty!
Azért azt a gyűlöletet még visszalehetne fordítani…
Tetszettek érzéseidet kifejező soraid!