Nem tudni,
kivel ki játszik:
megunt, mint
iker sziámi
testrészét.
– bár szívnél nőttek
egésszé –
S t’án így élőnek
merészség
nem mint két fővel
egységként
számítni, főleg
ha hátad
stabilabban, mint Földnek
a lábad
vethetted e társnak…
Mégis, ha látod
hiába vágyod
elküldöd, ha már
úgy is hiányzik.
Nem tudni,
kivel ki játszik…
11 hozzászólás
Hát.., nem akármily módon tördeled – fűzöd a gondolataidat!
Tetszik a versedben az a pajkosság amivel az átlapolásokat kezeled,
szlalomozva a sorok és szakaszok között.
Gratulálok, írj még sokat!
Üdvözlettel, uv
Ezer köszönet, kedves uv!
Most több levegő fér a mellkasomba!:)
Igazán remek vers.
Tetszett.
Üdv: József
Igazán köszönöm!
Tetszett? Örülök! 🙂
Nem mindennapi témát dolgoztál fel a versedben. Nagyon érdekes lehet az iker-sors. Sok öröm, de nagyon sok nehéz percek nehezehenek rájuk. De – úgy tudom – hogy ha el tudják őket választani, akkor is mindig, mindenféle körülmények között ÉRZIK EGYMÁST. Ők is a természet csodáihoz tartoznak.
Üdvözöllek: Kata
Köszönöm!
S töröm az agyam a válaszon…
Hát nem ez mindünk álma, mondd?
S ha meglelni véljük a lélek-ikertársunk,
idővel úgy nézünk egymásra, mintha fura pattanásunk
lenne csak a másik?…
Szóval, köszönöm! 🙂
Magnifico!
Jox
Muchas gracias!
Szia Gabe!
Tényleg nem tudni, de érezni. Nagyon is! 🙂
Tetszett!
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin! 🙂
Örülök, hogy tetszett, és nem álltad ki szó nélkül! 🙂
Szeretettel: Gabe
Régebben írt verseim közül, most sokat megélek úgyvélem… Volt pár sor, ami édes percekként realizálódott…
Ám most félek, ez jön soron… :'( Miért is fogtam tollat valaha! Vagy nem, nem ez a baj… A fő sóhajom, hogy miért ily sajgó az élet…
Jöhetne most már néhány sornyi boldog örökkévalóság … S nehézség, s magányság drága köveit úgy odaadnám egy pár kopottas-nyűttes, használt fényszárnyért …