Körbe csak a láva hagyatékát
Szembe csak a teret
Hátra csak az idő vasízű
Martalékát hagyta meg…
Mocsárban álló vizeket
Szólított magához
Híveket és hitetleneket
A korban, mi leáldoz.
Közben a lárma zavart, és már
Nekem vad a zene.
Táncra hajt ma, míg ő vajszívű,
S hajnalban, dél tájt tartja fel
Kosárban, s pár szó illet
Elbódított magányon
Nyit teret, s mit el nem tehet
Talonban, kín lesz a káosz.
…s úgy ragad majd Téged is magához.