Vihar előtt

Mostanában éberen töltök fél éjszakákat,
bár az alvás mámorát el nem vetem,
szívemre telepszik az ólomsúlyú bánat,
s csak hallgat, nem segít megfejtenem.

Csukott szemhéjamon képzelt s való emlékek
termékenyítnek szunnyadó magot,
újjá rendeződve kuszálódnak fel évek,
így egyre kétesebb, ki és miért vagyok.

Bolygó, világa vesztett vándorként botolva –
sárgult foto-papír az út menti avar, –
tüske-mart sebektől testbe gyűrt tudatba’
szirom-selyem sejlése zűrzavart kavar.

Ébredj hát vihar, kavarj s zilálj erőddel,
csavarj a könny-felhőkből éltető esőt!
Tört burok résén csírahegy-előjel:
a tombolás örök a szivárvány előtt…