Halk,
csendes az est,
cikázik
ezernyi gondolat,
magamba zárt világom
velem,
a tompán fénylő hold alatt.
Pohár falán,
mint könnyező harmat
a múlt,
s jelen homálya cseppen…
csak ülök magamban,
s kérdések halmaza kiált…
nem mozdulok,
ajkam némaságot tettet.
Az üresség volna jó
egy kicsit,
hagyj most magamra élet…
üldögélek,
s lomhán merengek itt,
a jövő ködébe
csavargó tejút,
színt most nem vetít.
Nem kell vidámság,
nem szorít a bánat,
kortyolva ízlelem
a semmit…
lelkem felülről
szótlan legyint,
mily jó néha,
ha szívem
a túloldalra áttekint.
4 hozzászólás
Kedves Angie!
Átüt a sorokon a lemondás hangulata, mégis nagyon megfogott a versed.
Tetszik nagyon!
Szeretettel!
Ida
Kedves Angie!
Átéreztem soraidat!
Csoda jó!
Üd:sailor
Ui…elmélkedésed:
´Pohár falán,
mint könnyezö harmat
a múlt´…
nagyon jó!
Kedves Angi!
Megérintett a versed nyugalma. Jó nagyon, ha csak egy pillanatra is leül emelkedve kívül hagyjuk a gondokat.
Szeretettel gratulálok: Ica