Hagyjatok magamra

Nem akarom tudni, hogy más mit ír,
mennyit, és a napnak mely szakában,
hogy az írás neki is elixír,
vagy csak firkál úgy általában.

Nem érdekel, hogy kínomon röhög,
vagy csak bólogat okosan, bölcsen,
hogy fáj-e, amíg egy sort felköhög,
és gyötrelme a papírra fröccsen.

Nem számít vigasz, se bátorítás,
az elnéző mosoly is csak bőszít,
más verse bennem újabb árkot ás,
a fölém ült csönd kietlen kőszirt.

Hagyjatok hát mind, ti Megáldottak,
kik így vagy úgy, de bírjátok a szót.
Hagyjatok magamra – Átkozottak!
Nincsenek múzsák, s hamis minden csók.