Némán térdelek.
Figyelem a dombokat.
Öreg csend honol.
Szakad az eső.
Lágyan üti a füvet
sírok tetején.
Virágos mező:
fellegektől szürke ég
könnye hullik rá.
Penészes kéreg
enyészik az öreg fán:
nincs levele már.
Elmállik egy ág;
vastag teste meghasad:
búsan hanyatlik.
Megpihen a szél.
Szárnyaszegett emlékként
olvad semmivé.
2 hozzászólás
Kedves Dániel!
Szeretem a haikukat, és a tieid is rám találtak. Különösen a második és a hatodik tetszik. Igen, az utolsó szól a legtisztábban bennem.
"Megpihen a szél.
Szárnyaszegett emlékként
olvad semmivé." – ez nagyon szépen szól, nagyon szépen mesél.
Üdvözlettel: Laca 🙂
Szeretem a haikukat.
A harmadik csodaszép és kifejező.
Szeretettel olvastalak : Zsu