Még félig csukva a város szeme,
álomittasan rád hunyorít,
sosem tükrözi bádog eresze
a nap legelső sugarait.
Villamos fut színezüst fonalon,
elsárgul a láthatár végén,
de a megbicsakló csendfalakon,
fehér folttá egyesül a fény.
Kopott cipősarkam kottát kopog,
hallgat a macskaköves utca,
és reggeli záporeső csorog,
hűtlenül hagyott lábnyomomba.
5 hozzászólás
Kedves Boszika! Ez egy nagyon kedves versike! ( azért nem "vers" mert ami szerethető azt becézzük!! 🙂 )))
Hangulatos! szinte ott érzi magát az ember…- ne titkold ki a költő!! ezt nem "ide" értettem!!
Szeretettel Rudy
szia Rudy!
Köszönöm kedves szavaidat. 🙂
szeretettel…
Kedves Boszika!
Egy hajnali sietség jópofa képei jelentek meg a szemem előtt, mikor ezt a verset olvastam. Nem értek egyet azzal, hogy versike, mert szerintem igenis vers készült mikor írtad. Nem is tudom, de Tóth Árpád verse jutott róla eszembe, hasonló hangulatot keltettél számomra. Üdvözlettel: Szilvi
Tetszik, különösen a hangulata fogott meg. Szeretem a reggeleket.
Leginkább ezek a sorok fogtak meg:
"de a megbicsakló csendfalakon,
fehér folttá egyesül a fény."
de a többi is tetszett. Jó volt olvasni.
Zsu
Kedves Boszika!
Versedet a Véletlenül hozta elém. Elolvastam, nem bántam meg, mert igazi jól megalkotott vers, még ha rövid is. Persze, ilyen verset tovább is szívesen olvasnánk.
Szeretettel olvastam: Kata