az első óvatos sugár,
felhőrepedésen csordul
– ma rám egy szép nap vár –
Pipacsok bársonyszirma
hajnal hűs cseppjeit issza,
hintázik fűszálak hegyén
harmatnektár, és nézem én…
Hajnalt suttog a tájra
az édes szavú szellő,
kelyheit mind kitárja
mező ezer virága…
Ahogy a fény fent kivirul
az álom sötét kútba hull
– boldogság szegődik társamul,
szememben s szívemben fény lapul!
(csoda az amit érzek:
Istenem, de jó hogy élek!)
5 hozzászólás
Kedves Dreaming!
Igazi felhőtlen hangulatot áraszt a versed, testszik az optimizmusa, a szójátékok itt-ott. A depressziósoknak életet tudnál vele adni és fel tudnál ezzel a verssel mindenkit vidítani. Engem sikerült, köszönöm az élményt! Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Köszönlek!
Tudnod kell – én sem vagyok mindig ilyen felhőtlenül felszabadult…de hálistennek azért több az ilyen pillanat…
De vallom – Adyval szólva:
"Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni." 😀
szép képekkel teli vers
vannak ilyen csodás hajnalok valóban
tetszett nagyon
Örülök kedves András 🙂
Köszönöm szépen!
Csupa életöröm ez a hajnalcsoda! 🙂 Azt hiszem rohanó világunkban, egyre inkább szeretünk ilyen "melengető" verseket olvasni. Én is örömmel tettem, és meg kell mondjam, nem bántam meg.:)
pipacs